Lízing
Pénzügyi szektor
A támogatott konstrukciók tartják szinten a kisvállalkozói hitelpiacot
Gergely Péter | 2024. szeptember 28. 18:39
Miközben a teljes vállalati hitelportfólió több mint 6 százalékkal növekedett a június végéig számolt egy év alatt, addig a kis- és középvállalkozói állománynál csak stagnálásra futotta. Az pedig, hogy egyáltalán sikerült szinten tartani az állományt, egyértelműen a Széchenyi Kártya Programnak köszönhető: a támogatott konstrukciókkal ugyanis a piaci forinthitelek nem tudnak versenyezni, így az új kihelyezések döntő többségét az előbbiek adják.
Pénzügyi szektor
Sokan lecserélték a forintot, tarolnak az eurós megoldások a lízingpiacon
Privátbankár.hu | 2023. november 9. 11:07
A harmadik negyedévében is folytatódott a hazai piac bővülése a Magyar Lízingszövetség legfrissebb jelentése szerint, bár ennek motorját elsősorban a növekedő árak jelentették. A kihelyezések 6,4 százalékkal 634,6 milliárd forintra nőttek, a szerződések száma viszont közel 2 százalékkal csökkent.
Pénzügyi szektor
Ennyivel drágultak az autók a magyar piacon a járvány előtti szinthez képest
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 14. 12:35
Bár a finanszírozott összeg növekedett a magyarországi lízingpiacon, a szerződések száma csökkent.
Vállalat
Putyin nem engedi, hogy földbe álljanak az orosz légitársaságok
Mester Nándor | 2023. január 19. 19:39
De egyre aggasztóbb a forgalom csökkenése és az alkatrészhiány.
Makro / Külgazdaság
Folytatódik a Toyota és az Euroleasing több évtizedes együttműködése
Privátbankár.hu | 2022. október 17. 18:39
Megújította több mint 20 éve tartó együttműködését az Euroleasing és a Toyota hazai lízingvállalata, azzal a szándékkal, hogy a következő években is hasonlóan szoros maradjon a partnerség a felek között.
Személyes pénzügyek
Újabb bank vágott bele az autófinanszírozásba
Privátbankár.hu | 2021. november 5. 14:47
Október 26-tól a Takarékbank egyes fiókjain keresztül is elérhetővé vált az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. autólízing konstrukciója, amellyel személygépjármű, motorkerékpár és kishaszongépjármű beszerzés is finanszírozható.
Pénzügyi szektor
Jól járhatnak az Erste Bank és a Deutsche Leasing ügyfelei
Privátbankár.hu | 2021. október 4. 12:39
A két hitelintézet partnersége eredményeként a hazai vállalkozások a lízingkonstrukciók teljes köréhez hozzáférnek a társaságoknál, az ügyfelek kiszolgálása még hatékonyabbá válik.
Pénzügyi szektor
Kkv-k: 151 milliárd forint NHP Hajrá-s lízingszerződésre
Privátbankár.hu | 2021. április 9. 10:32
Összesen 151,2 milliárd forintértékben finanszírozták a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásait, eszközbeszerzéseit a lízingtársaságok a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá programjában tavaly április óta – közölte a Magyar Lízingszövetség.
Agrár
A lízingpiacon az agrárgép-finanszírozás komoly bővülésen ment keresztül
Privátbankár.hu | 2020. október 24. 15:07
A koronavírus-járvány ellenére az agárgép-lízing tartja magát, a finanszírozott összeg közel 1 százalékkal emelkedett a második negyedévben, a teljes portfólió értéke pedig 11 százalékkal 192 milliárd forint fölé nőtt - közölte a Magyar Lízingszövetség. Az utóbbi években részben a lízingfinanszírozásnak, ezen belül a kedvezményes jegybanki hitelprogramoknak köszönhetően korszerűsödött a magyarországi agrárgéppark, ez pedig hosszabb távon segíti az ágazat és a teljes gazdaság fejlődését.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor programja mentette meg az autós szektort Magyarországon
Király Béla | 2020. július 31. 17:14
Egy éve indult a nagycsaládosok autótámogatási programja, amely komoly sikernek tekinthető. Több tízezer család igényelte a támogatást, és nagyon sok olyan volt köztük, akik vélhetően a sokgyermekeseknek járó pénz nélkül aligha tudta volna új autót venni. Nem csak a lakosság, hanem a kereskedők is áldásként tekintenek a programra.
Személyes pénzügyek
Szélesebb vásárlói kör számára lesz elérhető az elektromos autó
Privátbankár.hu | 2020. május 21. 15:09
A klímacélok elérése és a villanyautózás ösztönzése érdekében új állami támogatási rendszerben kaphatnak támogatást a villanyautó-vásárlók, a jövőben 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás kérhető a 11 millió forintnál olcsóbb tisztán elektromos autókra. A Magyar Lízingszövetség és a Gémosz örömtelinek tartja az új támogatási rendszert, amely fontos lépés a környezetkímélőbb autópark létrehozásában - közölte a két szervezet.
Makro / Külgazdaság
Az agrárfinanszírozásban most a bankokon a sor
Csabai Károly | 2020. január 23. 08:15
A mezőgazdaság 650-700 milliárd forintos jövedelmének fele-kétharmada ugyanis jelenleg támogatásokból származik, márpedig ezek a következő években csökkenhetnek – ez is elhangzott a Takarékbank által az AGROmashEXPO-n tartott sajtótájékoztatón.
Személyes pénzügyek
Már 3 milliárd forintot adtak a lízingcégek a nagycsaládos autókra
Privátbankár.hu | 2019. december 20. 10:53
A nagycsaládosoknak indított állami autóvásárlási programban a lízing is „milliárdos” szerepet kapott – közölte a Magyar Lízingszövetség.
Vállalat
Többéves rekord dől meg: ráharaptak a magyarok a lízingre
Privátbankár.hu | 2018. november 12. 20:20
Megint két számjegyű növekedés következett be a magyar lízingpiacon: a finanszírozott összeg 17 százalékkal 500 milliárd forint fölé került az év első kilenc hónapjában - közölte a Magyar Lízingszövetség. Az építőipari boom jól látszik a lízingpiacon is. A szövetség ugyanakkor felhívja a figyelmet: vannak kihívások a piacon, részben az emelkedő kamatok miatt, de rövid és középtávon stabil növekedés várható.
Pénzügyi szektor
Te miből veszel autót? Lízing-lázban égnek a magyarok
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 13. 12:01
Az első félévben a lízingpiacon finanszírozott összeg elérte a 329 milliárd forintot, ami egyrészt sokéves csúcs, másrészt 18 százalékos növekedést jelent éves szinten és meghaladja az első negyedévben elért 16 százalékos növekedést. A Magyar Lízingszövetség szerint a bővülés elsősorban a továbbra is nagyon jól szereplő járműfinanszírozásnak köszönhető, de növekedés volt a termelőeszközöknél is. A kamatok azonban már emelkednek, nem árt óvatosnak lenni.
Makro / Külgazdaság
Biztos, hogy elment az esze annak, aki dízelt vesz?
Privátbankár.hu | 2018. július 27. 20:09
Bár globálisan egyre több helyről tiltják ki a dízelautókat, a legújabb típusok már jóval környezetkímélőbbek, így elképzelhető, hogy továbbra is lesz igény ezekre az autókra. A flottaszegmens továbbra is előnyben részesíti a dízeleseket, de még így is meredeken csökkenek az eladások. A benzines autók térnyerése tovább rontja a környezetet, az e-autózás pedig egyre inkább úgy tűnik, hogy a jövő zenéje.
Vállalat
Óriási lehetőség állna a magyar cégek előtt, ha hinnének benne?
Privátbankár.hu | 2018. július 14. 15:31
Noha a tartós bérlet továbbra is a céges autók finanszírozásának és az autópark kezelésének egyik legkedvezőbb módja, az Arval Magyarország Kft. tapasztalatai szerint még mindig sok a tévhit ezzel a konstrukcióval kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság
Ezért kerülik messze el a magyar cégek a bankokat?
Privátbankár.hu | 2018. július 4. 11:11
Folyamatosan bővül a lízingpiac régiós szinten is, ennek pedig számos oka van.
Vásárló
Robbanás a magyar autópiacon - most lett elegünk a csotrogányokból?
Privátbankár.hu | 2018. május 3. 10:30
Áprilisban folytatódott az újautó-piac növekedése: több mint 12 ezer autó került az utakra, ami kiugró, 39 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A járművek 40 százalékát már lízingből veszik a magyarok.
Vásárló
Neked is így lett autód? Imádják a magyarok ezt a megoldást
Privátbankár.hu | 2018. április 4. 10:40
Két számjegyű növekedést értek el a hazai lízingpiac mutatói, megelőzve ezzel az európai mutatókat is.
Karrier
Lelepleződött T. Zsolt zseniális bűnténye – mindenkit átejtett
Privátbankár.hu | 2018. január 30. 11:24
Ritka fura esetbe ütköztek a budapesti rendőrök.
Vásárló
Új dolog történt a magyar autópiacon – ez rá a magyarázat
Privátbankár.hu | 2017. december 3. 16:10
A számok azt mutatják, hogy folytatódik a növekedés a magyarországi járműpiacon. Az új autók piaca átlépte a 100 ezres határt, ami 21 százalékos növekedést jelent éves szinten, de a buszokra és a teherautókra sem lehet panasz - állítja a Magyar Lízingszövetség.
Vásárló
Neked is jól jönne egy új autó? Sorban állnak a magyarok, hogy így vásároljanak
Privátbankár.hu | 2017. október 28. 08:27
Nem áll le a lízingpiac növekedése, több mint 420 milliárd eddig idén a a finanszírozott összeg. A legkelendőbbek a járművek.
KKV
Nem csak autót lízingelnek egyre többet a magyarok
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 9. 11:30
Nem csak a járműfinanszírozás hajtja a lízinpiacot: az építőipari és mezőgazdasági gépek is egyre jobban mennek.
Pénzügyi szektor
Minek megvenni, ha bérelni is lehet? Ezért pörög a lízingpiac
Privátbankár.hu | 2017. június 13. 11:46
Erősen kezdte az évet a lízingpiac. A bővülés a legtöbb szegmensben érezhető, kiugró eredményt a termelőeszköz-, gép- és flottafinanszírozás ért el. A várakozásokon felül teljesítő piac eredményeinek hátterében a változó fogyasztói szokások és a válság óta újjáéledő gazdaság áll.
Pénzügyi szektor
Vásárlás helyett tartós bérlet: a lízing felé fordulnak a magyar kkv-k
Privátbankár.hu | 2016. október 12. 08:57
Három magyar tulajdonban lévő lízingcég egyesül - úgy látják, egyre népszerűbb a magyar cégek körében a tartós bérlet.
Vállalat
Ez lesz a befutó, ha a céges autóra kerül a sor?
Privátbankár.hu | 2016. május 19. 15:47
Pozitív kilátásokkal számolhat a magyar lízingpiac, de nem csak a járműfinanszírozáson van a fókusz.
Pénzügyi szektor
Felpörgött a lízingpiac - mi hajtotta ennyire?
Privátbankár.hu | 2016. február 16. 14:41
Növekedéssel zárta a múlt évet a magyar lízingpiac. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen 513 milliárd forintot helyeztek ki, ami 13,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ezzel párhuzamosan a szerződésszám 10 százalékkal nőtt. A lízingpiaci szereplők szerint, ha lassabb tempóban is, de folytatódhat növekedés a 2016-ban.
Pénzügyi szektor
Lízingcégek kivonulását hozza az autóhiteles elszámolás
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 18. 16:15
Személyes pénzügyek
Mégiscsak kedvezményes árfolyamon váltják forintra az autóhiteleket?
Nagy László Nándor | 2015. augusztus 4. 12:19
Nem piaci árfolyamon történik majd az autóhitelek forintosítása - értesült a Privátbankár.hu. A megoldás jobban kommunikálható, ám összességében több kockázatot is hordoz. A részletek ugyanakkor csak augusztus végére válnak nyilvánossá - az mindenesetre figyelmeztető lehet az ügyfelek számára, hogy az NGM nem kötelező forintosításról beszél, ami azt jelzi, hogy a kedvező árfolyam ellenére sem bizonyos, hogy az ügyfelek széles tömege jobban jár majd, ha forintra vált.
Személyes pénzügyek
Komoly gond van egy rakás autóhitellel: hogy lehet ezt forintosítani?
Nagy László Nándor | 2015. július 30. 18:30
A fennálló autóhitelek közel harmadánál a fő gondot az jelenti, hogy az ügyfélre csak korlátozottan terhelték rá az árfolyamkülönbözetet. Emiatt a többiekkel szemben méltánytalan lenne a nem piaci árfolyamon történő forintosítás. A fennmaradó hitelnél ugyanakkor - a meghosszabbított futamidő mellett - jöhet a moderált kamat.
Személyes pénzügyek
Örülhetnek az autóhitelesek: törölni kell a tisztességtelen feltételeket
Privátbankár.hu | 2015. július 10. 16:05
Miután a Kúria is a Lombard ellen ítélt, a társaságnak az össze üzletszabályzatát át kell néznie - sőt, ezt a teljes szektortól elvárja a felügyelet.
Pénzügyi szektor
Ezért a hitelért most nagyon tolonganak a cégek
Nagy László Nándor | 2015. június 17. 14:28
A makrogazdaság bizonytalansága ellenére jól megy a lízingcégeknek: a hazai finanszírozott összeg 20 százalékkal nőtt, míg az európai lízingcégek 6,4 százalékkal több üzletet kötöttek az év első három hónapjában, mint 2014-ben.
Pénzügyi szektor
Legalább az adóhátrány miatt nem mennek tönkre a lízingcégek
Nagy László Nándor | 2015. június 14. 18:00
A gazdasági bizottságon is átment az a módosító indítvány, amely a korábban a Privátbankár.hu által is felvetett versenyhátrányt megszünteti a bankadó tekintetében hitelintézetek és a lízingcégek között. A lízingszakma bankadó-terhelése így jövőre 45 százalékkal csökkenhet.
Pénzügyi szektor
Megugrott lízingpiac: hova mehet majd több pénz?
Privátbankár.hu | 2015. május 19. 14:55
Az év első három hónapjában tovább nőtt a magyarországi lízingpiac, a finanszírozott összeg 107 milliárd forintot tett ki, ami több mint 20 százalékos növekedés éves összevetésben - közölte a Magyar Lízingszövetség.
KKV
Beruházni, de miből? Így gondolkodnak a lízingről a hazai cégek
Privátbankár.hu | 2015. május 18. 12:03
Egyre tudatosabban tájékozódnak és döntenek a hazai vállalatok lízingelési kérdésekben. Az aktívan lízingelő vállalatok negyede egy éven belül tervez eszközbeszerzést, és döntő többségük továbbra is lízingben gondolkodik.
Pénzügyi szektor
Autóhiteled van? Veled is elszámolnak - így kaphatsz vissza pénzt
Privátbankár.hu | 2015. március 4. 07:41
A forintosítást kivéve az autóhitelesek esetében nagyon hasonló az elszámolás folyamata, mint a lakáshiteleseknél.
Pénzügyi szektor
Pénzt kapnak vissza az ügyfelek - fizetnek a lízincégek
Nagy László Nándor | 2015. február 24. 16:20
A működő lízingcégek eleget tesznek elszámolási kötelezettségüknek, a visszaírt összegek után a svájci frank megugrása ellenére kisebb lehet a törlesztőrészlet. A lízingpiacot az NHP-hajtja, szép remények vannak a piacon.
Pénzügyi szektor
El sem hiszi, mitől pörög a gépjármű-kereskedelem
Privátbankár.hu | 2015. február 2. 16:26
A jegybanki hitelprogram nyomja a haszongépjármű-vásárlásokat, ezért a lízingcégek jó évben reménykednek.
Pénzügyi szektor
A lakossági autóvásárlások kora jön?
Privátbankár.hu | 2015. január 26. 11:31
Újra lendületet kaphat a lakossági autólízing: forint alapon, akár a futamidő egészére fix törlesztőrészlettel lehet számolni.
Pénzügyi szektor
Az autóhiteleknél is 20-25 százalék lehet az elszámolás utáni tehercsökkenés
Nagy László Nándor | 2015. január 22. 06:08
A lízingszerződések esetében 20-25 százalék lehet az elszámolás utáni tehercsökkenés, ez kompenzálhatja a frank árfolyamának megugrását. Az autóhiteles probléma ma lényegesen kisebb lenne, ha a GVH 2006-ban nem zárkózik el a piaci önszabályozástól.
Pénzügyi szektor
Akkor segít a bank, ha kérdezünk
Privátbankár.hu | 2014. október 29. 11:34
A hazai kkv-k mind nagyobb része tervez és fogad el tanácsokat, ám a CIB kimutatásai szerint a cégvezetők sok banki termék nyújtotta lehetőséggel nincsenek tisztában.
Pénzügyi szektor
Autóhitelesek: nem milliók, 200-300 ezer jöhet csak vissza
Privátbankár.hu | 2014. október 16. 13:24
A folyósítási összeg 20 százaléka, átlagosan 220 ezer forint járhat vissza az autóhiteleseknek - közli a Lízingszövetség számításait egy szakmai blog.
Pénzügyi szektor
Bírságolt a felügyelt: a deviza lízinges kocsikhoz is csak forintban számolható el a casco-díj
Privátbankár.hu | 2014. október 16. 10:35
A jegybank 37 millió forintra bírságolt 8 autófinanszírozó céget, mivel nemcsak a hitelt (lízingdíjat), de a szolgáltatásban beépített casco díját is devizában számolták fel az ügyfélnek.
KKV
Mégtöbb embernek lesz autóhitele az MKB-nál
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 29. 15:07
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - mint felügyeleti hatóság - engedélyezte azt, hogy az MKB-Euroleasing Pénzügyi Szolgáltató Zrt. megvásárolja a PSA Finance Hungária Pénzügyi Szolgáltató Zrt. retail (gépjármű finanszírozási) üzletágát.
Pénzügyi szektor
A devizahiteles törvény és az autóvásárlás: hányan futhatnak a pénzük után?
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 2. 11:08
Lassan megáll a lízingpiac visszaesése - már csak a korábbi autófinanszírozási boom kapcsán kötött szerződések miatt csökken az állomány. A Lízingszövetség fenntartja, legalább 100 milliárdba kerül majd a devizahiteles törvény - a kis, bizonytalan tőkehelyzetű finanszírozóknál néhány ezer szerződés volt. Nem biztos, hogy mind vissza tudja adni a pénzt az autólízingelőknek.
Pénzügyi szektor
Csak egy hétig áll a hitelezés
Nagy László Nándor | 2014. március 17. 15:45
Április közepéig kézimunkával lehet csak fedezetet bejegyeztetni a hitelbiztosítéki nyilvántartási rendszerbe, de legalább a rendszer elindult. A csúszás okán úgy fest, csak a fedezett mellett nyújtott kölcsönszerződések folyósítása állhat meg - maximum egy hétre.
Pénzügyi szektor
Lízingszövetség: tovább él a tartós bérlet
Privátbankár.hu | 2014. március 12. 16:26
Nem szabad túlzottan leegyszerűsíteni a ptk. új, lízingre vonatkozó paragrafusait - figyelmeztet néhány vélemény kapcsán a Magyar Lízingszövetség. Ennek nyomán a társaság fontosnak tartja jelezni: nem kopik ki a piacról az operatív lízing és a tartós bérlet.
Friss
MBH Bank elemzés
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
-
Az év második felében visszavehetik a tempót Matolcsy Györgyék2024. május 21. 17:22
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
Piac&Profit cikkei
-
A céges autóknál nem sokat számít a környezetvédelem
16:04
-
Most éppen Németországgal akasztunk bajszot
15:03
-
Jogos kritikát fogalmazott meg az ukrán elnök Nyugattal szemben
15:03
-
Egy egész szigetcsoporttal gazdagodott Mauritius
14:02
-
Volt, akitől 70 millió forintot szedtek el nigériai online csalók
13:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Németek, akik Magyarországra költöztek: elmondták, miért nem váltanának soha
2024. szeptember 22. 15:03
-
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
2024. szeptember 18. 05:41
-
Ki nem találja, kinek utalt óriási fizetést Ursula von der Leyen
2024. szeptember 26. 12:38
-
Kész: magyarokat is behívhatnak katonának
2024. szeptember 14. 14:48
-
Matolcsy Györgyék gyomrost vittek be a nyugdíjasoknak?
2024. szeptember 26. 09:57
top 24
-
Szigorítás jöhet a nyugdíjaknál, sokaknak fájhat
2024. október 3. 12:40
-
„Ilyen kemény beszédet még nem hallottam” – dagad a botrány a budapesti német nagykövet kritikája miatt
2024. október 3. 15:29
-
Vérfagyasztó képek: siklóbomba robbant Ukrajnában
2024. október 3. 08:52
-
Súlyos ukrán veszteségek, hátrahagyott sebesültek – feladni sem tudták már Vuledárt az ukrán katonák rendezetten
2024. október 3. 10:21
-
Fico megelőzte Orbán Viktort, egyezkedik az ukránokkal
2024. október 3. 17:42