3p
Az első félévben a lízingpiacon finanszírozott összeg elérte a 329 milliárd forintot, ami egyrészt sokéves csúcs, másrészt 18 százalékos növekedést jelent éves szinten és meghaladja az első negyedévben elért 16 százalékos növekedést. A Magyar Lízingszövetség szerint a bővülés elsősorban a továbbra is nagyon jól szereplő járműfinanszírozásnak köszönhető, de növekedés volt a termelőeszközöknél is. A kamatok azonban már emelkednek, nem árt óvatosnak lenni.
MTI Fotó: Földi Imre

A gazdasági környezet kedvező, a GDP várhatóan jelentős bővül és a vállalkozások beruházási kedve javult. Ugyanakkor a kamatemelési várakozások fokozódtak, a forintalapú konstrukciók kamata az utóbbi hónapokban nőtt, főként az agrárfinanszírozásban. Az emelkedő kamatszint ellenére nagyon erős félévet zárt a lízingpiac - közölte a Privátbankár.hu-val Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

Továbbra is a járművek húzzák leginkább a piacot

A különböző lízingpiaci szegmenseket vizsgálva kiderül, hogy a járműpiac növekedése nagyban hozzájárul a lízingpiaci fejlődéshez. A személy- és kisteherautóknál a finanszírozott összeg kiemelkedő mértékben, 40 százalékkal közel 119 milliárd forintra emelkedett. Ezen belül a magánszemélyek újautó-beszerzéseit 17,2 milliárd forint értékben finanszírozták a lízingcégek, ami szintén 40 százalékos emelkedésnek felel meg.

Bár a járműpiacinál kisebb mértékben, de így is két számjegyű növekedés volt a flottaszegmensben: a finanszírozott összeg 12 százalékkal közel 40 milliárd forintra nőtt.

Minden 4. új autót lízingelnek

A szövetség egy korábbi összeállításából az is kiderül: az első hét hónapban átlépte a 100 ezres szintet a magyar piac: 101 726 darab új jármű (autó, kis- és nagyteherautó, busz, motor) talált gazdára.  A Lízingszövetség készített egy összeállítást is a Datahouse adatai alapján, amelyből kiderül, hogy az év első hét hónapjában eladott új személyautók 30 százalékát lízingkonstrukció segítségével vették meg az ügyfelek. A magánszemélyek vásárlásainál több mint 37 százalékos volt a lízing aránya, a jogi személyek (cégek és állami szervezetek) esetében pedig 23 százalékot tett ki.

A fenti adatok csak a pénzügyilízing-konstrukciók arányát mutatják, emellett még viszonylag jelentős, 9-10 százalékos a személyautóknál az operatív lízing (tartós bérlet) szerepe.
Összességében elmondható, hogy az új személyautók esetében 10-ből 4 autónál kap szerepet a lízing, tehát 40 százalékos az aránya.

Vitték a termelőeszközöket is

A gépeket és berendezéseket, valamint haszonjárműveket magában foglaló eszközfinanszírozásban a finanszírozott összeg 168,6 milliárd forintra rúgott az első félévben. Nyikos Katalin kiemelte: a gépeknél és berendezéseknél több uniós pályázat volt folyamatban az első félévben, amelyek hatása csak a második félévben lesz látható a lízingpiaci számokban.

20 százalékos bővülés is összejöhet idén

Miután a második félév beruházási szempontból általában erősebb, a jelentős növekedéssel zárult félév után folytatódhat a bővülés a lízingpiacon, a járműpiacon pedig továbbra is megerősödött keresletre számít a szövetség. Az emelkedő kamatkörnyezet azonban óvatosságra inti beruházási döntéseiknél a lízingpiaci szereplőket.

Összességében a Magyar Lízingszövetség arra számít, hogy az év egészében a finanszírozott összeg akár 20 százalékkal növekedhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG