2p
Miután a Kúria is a Lombard ellen ítélt, a társaságnak az össze üzletszabályzatát át kell néznie - sőt, ezt a teljes szektortól elvárja a felügyelet.

Tisztességtelen és érvénytelen feltételek

A Kúria a napokban egy közérdekű perben elutasította a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. felülvizsgálati kérelmét, így a pénzügyi vállalkozás korábbi (2009. augusztus 1-je előtt hatályban lévő) üzletszabályzatainak számos szerződési feltételét tisztességtelennek és ezért érvénytelennek mondta ki. A bírósági döntés hatálya minden – akár már lezárt szerződésű – olyan fogyasztóra kiterjed, aki ezen szerződési feltételekkel kötött finanszírozási szerződést a Lombarddal.

Nem viheti el az autót a behajtó, a fix törlesztőrészlet nem ugorhat meg

A Kúria döntése szerint a Lombard Lízing az ügyfelei elérhetőségét, lakcímét, telefonszámát, személyi adatait, autóik rendszámát, vagyis a hitelesek bizalmas adatait nem adhatja át a vele egy érdekeltségi körbe tartozó gazdasági társaságnak, azaz a behajtóknak; polgári peres eljárást kell kezdeményezni ezekkel a magánszemélyekkel szemben a gépjárműveik vagy a tartozásuk kifizetése érdekében.  A fix havi törlesztőrészletet fizető ügyfelek esetében pedig a bank a futamidő lejárta előtt az árfolyam különbözetet nem terhelheti át a hitelesekre.

Minden szerződést át kell nézniük

Az MNB ma azt közölte: elvárja, hogy a Lombard ne csak a közérdekű perekben érintett – már nem hatályos – üzletszabályoknál ne alkalmazza a tisztességtelennek minősített szerződési feltételeket, hanem valamennyi, a perben egyébként nem érintett üzletszabályzatát is módosítsa. Így ezekből is kikerülhetnek az azonos, vagy legalábbis tartalmilag megegyező feltételek.

Nem csak a Lombard bukott

A felügyelet itt nem áll meg: a Kúria döntése nyomán a teljes pénzügyi szektor esetében kezdeményezni fogja a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt.-vel azonos vagy tartalmilag azonos szerződési feltételek megszüntetését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Személyes pénzügyek Tudatos tervezéssel sokkal jobb döntéseket hozhatsz — mutatjuk, hogyan
Márkázott tartalom | 2026. június 10. 11:07
A mindennapi életben rengeteg döntést hozunk, a kisebbektől egészen a komoly pénzügyi elhatározásokig; ezek minősége nagyban függ attól, mennyire vagyunk felkészültek és tudatosak. A spontán döntések néha jól sülnek el, de hosszú távon sokkal stabilabb eredményeket érhetünk el, ha előre gondolkodunk: a Cofidis éppen ezért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy ügyfelei számára segítséget nyújtson a tudatos tervezésben.
Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG