2p
Kedden terjeszti be a parlamentnek az Igazságügyi Minisztérium (IM) a fair bankokról, pénteken pedig a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot.

Ilyen árfolyamon

A Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap közölte, a devizahitelek forintosítása a Kúria döntésének időpontja óta eltelt időszak átlagárfolyamán vagy a 2014. november 7-én jegyzett napi MNB-árfolyamon történik majd, a két érték közül a devizahiteles számára kedvezőbb árfolyamot köteles a bank alkalmazni. Részletek >>>

Az IM közleményében azt írta, a  fair bankokról szóló törvényjavaslat - a külföldi példákból is merítve – fogyasztóvédelmi szempontok alapján állapít meg szigorúbb feltételeket a fogyasztói hitelekre. Az előterjesztés a fogyasztói hitelek adósainak védelmében született kormányzati intézkedések következő lépése - tették hozzá.

Közölték, a várhatóan pénteken az Országgyűlés elé kerülő, a forintosításról szóló törvényjavaslat a jelzáloghitelekre terjed ki, emellett azonban azt is előírja, hogy az összes korábbi devizaalapú fogyasztói hitelszerződés esetében a bankok kötelesek átállni a fair bankokról szóló törvényben meghatározott új feltételekre.

Hozzátették: a javaslat annak is megteremti a lehetőségét, hogy a forintosítás az elszámolással egyidejűleg, a jövő év első felében megtörténjen.

Az IM közleménye szerint a forintosításról szóló előterjesztés a kormány és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodáson alapul.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Nem káprázik a szeme, tényleg ilyen gyenge a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 07:47
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Eldőlt, marad a tető a kamatok felett
Privátbankár.hu | 2024. december 3. 08:02
Meghosszabbította a kormány a kamatstopot. 
Pénzügyi szektor Elképesztően gyenge a forint, de lehet még gyengébb
Privátbankár.hu | 2024. november 29. 07:20
Vegyesen mozgott a forint árfolyama péntek reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök estéhez képest.
Pénzügyi szektor Tőzsdére vitték a Gránit Bankot
Privátbankár.hu | 2024. november 25. 17:36
A tőzsdén is megjelent a Gránit Bank.
Pénzügyi szektor Bajban az elfoglalt családok, ahol beteg egy idős hozzátartozó
Natív tartalom | 2024. november 21. 10:53
Ki ne ismerne olyan családot, amely bajba került egy idősebb hozzátartozó váratlan betegsége miatt? Most egy merőben új lehetőség segítheti az idősgondozói ellátást Magyarországon. Huszár Viktóriával a Golden Palace Göd Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
Pénzügyi szektor Terjeszkedik a Rotschild, ez az új célpont
Privátbankár.hu | 2024. november 19. 08:47
A gazdagokra ugranak.
Pénzügyi szektor Mérföldkövet ért el a K&H Bank
Privátbankár.hu | 2024. november 18. 14:32
A pénzintézet ügyfeleinek száma 2024 szeptember végére átlépte az egymilliót
Pénzügyi szektor Szoboszlai Dominik menedzsere megerősítette a hírt
Privátbankár.hu | 2024. november 13. 16:09
Lapcsoportunk megkeresésére, miszerint megszűnik Szoboszlai Dominik e-sporttal foglalkozó cége, Esterházy Mátyás sportmenedzser, üzletember az alábbi választ adta. 
Pénzügyi szektor Még inkább bevásárolta magát az MBH Bank a Fundamentába
Privátbankár.hu | 2024. november 11. 18:35
Több hónapos együttműködés után.
Pénzügyi szektor Választhatnak a magyar autósok: 32 800 vagy 46 600 forint?
Privátbankár.hu | 2024. november 11. 11:24
A november 2-án kezdődött év végi kgfb-kampány első hetében a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 800 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, miközben biztosítójuk átlagosan 46 600 forintos díjat ajánlott számukra – közölte az Insura.hu biztosításközvetítő. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG