1p
Király Júlia a Joint Venture Szövetség rendezvényén azt mondta, hogy a költségvetés kamatkiadásainak csökkenéséhez az országkockázati felárnak kell mérséklődnie, amihez viszont gazdaságpolitikai fordulatra van szükség.

A Nemzeti Bank alelnöke azt mondta, hogy az idén jóval 5 százalék fölött lesz az infláció. A jövő évi prognózist még számolják ugyan az MNB szakértői, de az is a három százalékos inflációs cél fölött lesz. Hozzátette még, hogy az államadósság mérsékléséhez magas elsődleges egyenleg kell a költségvetésben.

Király Júlia utalt arra is, hogy bár mind az Unióban, mind az eurózónában recesszió van, lassul a kereslet, a jegybank szakértői Magyarországon jövőre szerény növekedéssel számolnak, a belföldi fogyasztásban azonban radikális változás nem lesz az ideihez képest. 2013-ban továbbra is a nettó export lesz a hazai gazdaság motorja, a mostani bizonytalan környezetben azonban a beruházások bővülésére nem lehet számítani.

Az MNB alelnöke úgy vélte: a vállalati hitelezésben nem lesz jelentős változás az idén, gond az, hogy a nem teljesítő vállalati hitelek aránya a teljes vállalati hitelállományhoz képest megközelíti a 20 százalékot. Jövőre erősödő inflációs nyomást vár a magyar gazdaságban az alelnök.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG