1p
Stresszhelyzetben is kezelhető mértékű lenne a hazai bankrendszer tőkeigénye az MNB kedden közzétett stabilitási jelentése szerint.

Ha stresszhelyt lenne...

Az MNB kedden közzétett stabilitási jelentése szerint a jelenleginél lényegesen rosszabb gazdasági növekedéssel és jóval gyengébb forintárfolyammal kalkulált stresszpálya alapján 2014 végéig három jelentős banknak keletkezne tőkeigénye.

Bevásárol az OTP

Francia érdekeltségű kisebb pénzintézetet kebelezhet be az OTP Bank, a megegyezést hamarosan bejelenthetik.
Részletek >>>

Az egész hazai bankrendszer tőkeigénye 62 milliárd forintot tenne ki, amely a jegybank szerint kezelhető mértékű lenne, figyelembe véve az anyabankok eddig tapasztalt elkötelezettséget a magyarországi leánypénzintézeteik iránt. Az MNB szakértői a keddi sajtótájékoztatón sem nevezték meg a bankokat, csak annyit mondtak, hogy az OTP nincs a három, esetleg érintett bank között.

Az MNB szakértői a stabilitási jelentésben a stresszteszt esetében alappályának a 2013. márciusi inflációs jelentés előrejelzését tekintették. A stresszpályán az alappályához képest 4,3 százalékponttal alacsonyabb GDP-növekedést, 15 százalékkal gyengébb forint árfolyamot, 300 bázispontos kockázati prémium felár növekedést és 10 százalékos lakásár-csökkenést valószínűsítettek.

A stresszpályán a már nem teljesítő hitelek után is pótlólagos értékvesztéssel számoltak, mivel egy jelentősen romló gazdasági környezetben ezeknél az ügyleteknél is csökken a megtérülési arány.
Az árfolyamgát rendszerénél az alap- és stresszpályán egyaránt 50 százalékos belépési arányt valószínűsítettek a jegybanki szakértők, a bankadót az egész időhorizonton teljes összegben érvényesítették, egyúttal azzal számoltak, hogy a tranzakciós illetéket teljesen áthárítják a bankok az ügyfeleikre.

A jegybanki szakértők által felvázolt stresszhelyzetben ugyanakkor a kedvezőtlenebb induló tőkehelyzet és a romló jövedelmezőségi kilátások miatt nőtt a tőkeigény, ennek mértéke azonban továbbra is kezelhetőnek tekinthető.

A stresszperiódus első évében egy banknak lenne szüksége tőkebevonásra ahhoz, hogy teljesítse a szabályozói tőkeminimum-elvárást. Tartós stressz eredményeként azonban már három jelentős pénzintézetnek is tőkebevonásra lehet szüksége, ami kockázatot jelent.


Bár az átlagos tőkeellátottság megfelelő, az összesített mutató jelentős aszimmetriát takar. A bankrendszer tőkemegfelelési mutatója kedvező: az alappályán a második év végére eléri a 18 százalékot (feltételezve, hogy nincs osztalékfizetés), míg a stresszpályán a 13 százalékot. Ezen kedvező mutató mögött az húzódik meg, hogy az egyedi intézmények tőkemegfelelési mutatói széles tartományban szóródnak a kétéves stresszpálya végére.

Megállapították, hogy nincs hitel

A Monetáris Tanács értékelése szerint a hazai pénzügyi rendszer stabil, sokkellenálló-képessége megfelelő, de a bankrendszer hitelkínálata továbbra is visszafogott.

A tanács megállapította azt is, hogy az alacsony hitelezési hajlandóság fékezi a gazdasági növekedést. Az MNB növekedési hitelprogramjának első pillére javíthatja a kkv-k olcsó forráshoz jutását, a második pillér a kkv-k devizahiteleinek forintosítását segíti elő - emlékeztet a jelentés.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG