2p

Az Erste célpontja a Santander lengyel érdekeltsége.

Megállapodott az Erste Bank a Banco Santander lengyel leánybankjának, a Santander Bank Polska 49 százalékos tulajdonrészének megszerzéséről, ezzel a legnagyobb egyedüli tulajdonossá válik a bankban, és kvázi irányító többségre tesz szert. Az üzletre 584 zlotys részvényenkénti áron kerül sor, azaz körülbelül 6,8 milliárd euróba került az Erstének az ügylet, kevesebbe, mint az a 7,3 milliárdos árcédula, amelyről a korábbi hírek szóltak – írja a vg.hu.

Az ügylet lezárása után az Erste ügyfélállománya 36 százalékkal, 23 millió főre emelkedik majd, hitelállománya pedig 94 milliárd euróról 131 milliárd euróra emelkedik a kelet-közép-európai térségben. A Santander Bank Polska Lengyelország harmadik legnagyobb hitelintézete, 7,5 millió ügyféllel: a bank tavaly rekordprofitra tett szert, részvényei pedig történelmi csúcsra emelkedtek az elmúlt időszakban.

A Santander lengyel leánya vaskos prémium mellett forog a piacon, ez az árazás az IMF növekedési előrejelzése szerint is megalapozott lehet, a lengyel gazdaság ugyanis idén 3,2, jövőre pedig 3,1 százalékkal növekedhet, ez pedig a hitelkihelyezéseket is nagymértékben támogathatja. A Santander vezetése az elmúlt időszakban egyre nyíltabban igyekszik távolodni az európai piactól, a lengyel leány értékesítése a 10 milliárd eurós részvény-visszavásárlási törekvéseket is segíteni tudná a szakértők szerint. A Santander még 2011-ben lépett be a lengyel piacra, amely 2024-ben csoportszintű árbevételének a 6 százalékát tette ki.

Az Erste közleménye szerint az akvizícióra teljes mértékben belsős finanszírozásból kerül sor, az ehhez szükséges tőke előteremtése érdekében az Erste csökkenteni fogja az idei éves eredmény terhére történő osztalékkifizetését a profit legfeljebb 10 százalékára, valamint  törli a februárban bejelentett, 700 millió eurós sajátrészvény-visszavásárlási programját.

Az ügylet lezárását követően az Erste egy részvényre jutó eredménye 20 százalék körüli növekedést mutathat majd az új leánynak köszönhetően, sajáttőke-arányos megtérülése (ROE) pedig 16 százalékra emelkedhet az akvizíciónak köszönhetően. Az Erste hét európai országban van jelen, ahol több mint 16 millió ügyféllel rendelkezik, ezzel a kelet-közép-európai régió egyik vezető bankjának tekinthető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG