1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Nemzeti Bank három, plusz egy elemből álló javaslatcsomagot dolgozott ki a hazai bankkártya-használat fellendítésére és a bankkártya-piac bővítésére.

Varga Lóránt, az MNB pénzforgalmi tanácsadója egy budapesti szakmai fórumon azt mondta: a kártyás fizetések bővítéséhez egyrészt szükség lenne a belföldi tranzakciók után felszámított bankközi jutalék csökkentésére, másrészt a bankkártyás fizetési terminálok, szaknyelven a POS-ek elterjesztésének állami támogatására úgy, hogy megteremtsék az automaták országos lefedettségét. Ezen túl a gazdasági élet bizonyos szektoraiban be lehetne vezetni a bankkártyák kötelező elfogadását.

Negyedik elemként a jegybank szerint alkalmazni lehetne azt az egyes uniós országokban már ismert előírást, hogy bizonyos összeghatár felett kötelező legyen a bankkártyás fizetés - tette hozzá a jegybanki szakértő. Varga Lóránt kiemelte: a javaslatcsomag alapvető célja az, hogy Magyarországon jelentősen visszaszorítsák a készpénz-használatot, mert annak jelentősek az össztársadalmi költségei. A POS-ek elterjesztéséhez 2-4 milliárd forint állami támogatást kellene adni a kereskedőknek, lehetőleg uniós forrásból, mivel a hazai bankkártya-piacon az elfogadói hálózat nem eléggé fejlett.

A jegybanki szakértők szerint a mostani bankközi jutalékszintet egyharmadára kellene mérsékelni, el kellene érni, hogy a belföldi bankközi jutalék ne legyen nagyobb, mint a mostani, határon átnyúló szolgáltatások után fizetett bankközi jutalék, szaknyelven interchange díj.

Az elképzelést nem mindenki látta ugyanúgy

Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatója szerint 2008 óta csökkennek az interchange díjak, napjainkra megfeleződtek, így nem időszerű a díjak további mérséklése, a bankközi jutalék alakulását egyébként is a piacra kellene bízni.

Kiss Ede, a Visa Europe Magyarországért felelős igazgatója amellett érvelt, hogy versenysemleges helyzet alakuljon ki Magyarországon. Elmondta: a bankközi jutalékok közötti különbség miatt a Visa magyarországi piaci részesedése jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, így a díjak tervezett csökkentése miatt többségében támogatta a javaslatokat.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: az egyik legnagyobb probléma, hogy a kereskedők számára egy ezer forintos fizetésnél a készpénz elfogadása lényegesen kevesebbe kerül, mint a kártyaelfogadás. Kiemelte: mintegy 8-10-szeres költsége is lehet a kártyaelfogadásnak a készpénzzel szemben, így a kereskedelmi cégek nem érdekeltek a kártyás fizetések növelésében.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség területi vezetője elmondta: meg kellene várni a bankközi jutalékokkal kapcsolatban az Európai Bizottság jogalkotási tervezetét, amely júniusban várhatóan napvilágra kerül és amely iránymutatás lesz az országhatáron belüli és a határokon átnyúló viszonylatban is.

Mi volt az eredeti terv?

A Privátbankár korábban már beszámolt a Nemzeti Bank elképzeléseiről. Az MNB hosszú távú terveiben szerepel, hogy a fizetési számlával még nem rendelkezőket bevonják; a bankváltást megkönnyítsék; megszüntessék az éjszakai elszámolást; 24 órás és hétvégi azonnali átutalást lehetővé tegyék; teljes POS lefedettség legyen; a postai pénzforgalmi szolgáltatások modernebbek legyenek, és az állami ki és befizetések készpénz mentesítsék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG