2p
Az év első 11 hónapjában 13,4 milliárd dollárnyi veszteséget halmoztak fel az ukrán bankok. Az OTP a "szerencsések" közé tartozik: ahol adottak a banki működés lehetőségei az országban, ott megállt a portfólióromlás.

Míg tavaly – korántsem kedvező gazdasági körülmények között – még 1,4 milliárd hrivnya (akkori árfolyamon számolva 175 millió dollár) nyereséggel zártak az ukrán bankok, addig a kijevi jegybank most arról számolt be, hogy az országban működő bankok együttes vesztesége 22,42 milliárd hrivnya (1,4 milliárd dollár) volt az idei első 11 hónapban. A pénzintézetek bevétele 191,7 milliárd hrivnya (közel 12 milliárd dollár), kiadása 214,16 milliárd hrivnya (mintegy 13,4 milliárd dollár) volt a januártól november végéig tartó időszakban.

A banki veszteségeket tetézi, hogy lényegében le kell írniuk a Krím félszigeti ügyleteket – ukrán bankok aligha térhetnek vissza oda, míg a külföldi bankokat a szankciók akadályozzák, hogy üzleteljenek a területen. Emellett a kelet-ukrajnai polgárháborús területeken is roppant nehéz bankolni.

Azt, hogy milyen helyzetben működnek a hitelintézetek, jól mutatja Bencsik Lászlónak, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesének a bank III. negyedévi gyorsjelentése kapcsán adott értékelése. Eszerint Ukrajnában a fő gondot az jelenti, hogy a hitelezés továbbra sem indult be, igaz viszont, hogy azokon a területeken, ahol működni tud a bank, további portfólióromlás nem történt. Az OTP a negyedévben a kelet-ukrajnai hitelek fedezettségét 58 százalékra emelte - további 6,8 milliárdnyi céltartalék-képzéssel – így Donyeckben és Luganszkban nagyjából 20 milliárdos állomány nincs még céltartalékolva. A bank ott már lényegében csak vállalati ügyfeleivel tart fenn kapcsolatot. A Krímben lévő 8 fiók ugyanakkor bezárt, az itteni veszteségeket 100 százalékban céltartalékolták. Az ukrán bank vesztesége 22 milliárd forint volt szeptember végén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG