1p
Május 31-ig meghosszabbította az árfolyamgát igénylésének határidejét kedden az Országgyűlés.

A fideszes Dióssi Csaba erről szóló, a hétvégén benyújtott indítványát - házszabálytól eltéréssel - kedd reggel fogadták el a képviselők egyhangúlag, 260 igen szavazattal. Tegnap a javaslat tárgysorozatba vételét és általános vitára való alkalmasságát a bizottság jobbikos és MSZP-s tagjai is támogatták.

Így március vége helyett május 31-ig lesz igényelhető az árfolyamgát, amelynek keretében egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni minimum három éven át, de - a jelenlegi szabályok szerint - legkésőbb 2017 június végéig.

Az árfolyamgát kampány folyik, sok új belépőt várnak

A Magyar Bankszövetség a Privátbankárral közölte, hogy a határidő meghosszabbítását támogatják és arra számítanak, hogy a kormányzat, a jegybank és a bankközösség közös kommunikációs kampányának köszönhetően az érintett lakosság többsége becsatlakozik a védelem alá.

A PSZÁF március eleji tájékoztatása szerint az idén január végéig a körülbelül 456 ezer jogosult 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgátrendszerbe. A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások január 30-ig 115 ezer 130 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján.

A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya január végén 1034 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes devizahitel-állomány 33,8 százaléka.

Az árfolyamgátról

Az árfolyamgáttal a devizahitelesek havi törlesztési terhei minimum három évre, de maximum 2017. június végéig mérséklődnek. A devizaárfolyam-változások hatásai a hitel törlesztő részleteiben ugyanis a rögzített időszak alatt nem jelennek meg, az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forintgyűjtőszámlára kerül.

A hitel gyűjtőszámlára kerülő kamatrészének megfizetését az állam és a pénzügyi szolgáltatók magukra vállalták, azaz az adós tartozásának ezt a részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán felhalmozott követelés után a pénzügyi szolgáltatók a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot számítanak fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG