3p
Továbbra is vannak nyitott kérdések az ingyenes készpénzfelvétellel kapcsolatban: komoly fejtörést okoz például a bankoknak az, hogy az ügyfeleknek beállított napi limit nem lehet 150 ezer forint alatt, sok ügyfél azonban ezt maga kérte. A bankok többféle álláspontot képviselnek, de a megoldás sürgős, félmilliárdra büntethetik a szabálytalankodó bankokat.

Továbbra is vannak nyitott kérdések az ingyenes készpénzfelvétellel kapcsolatban. Mint ismert, a Parlament a múlt héten fogadta el a pénzügyi rezsicsökkentésről szóló törvény módosítását, amely meghatározta, hogy a kibocsátó bankoknak az ügyfelek számára beállított napi limit értéket nem lehet 150 ezer forint alatti összegben meghatározni, míg az egyes készpénzfelvételi tranzakciók esetén a bankok által beállított minimális limit nem lehet kevesebb, mint 75 ezer forint. Ennél kisebb szint beállításáról csak az ügyfél rendelkezhet – szól a jogszabály, amely az Országgyűlés honlapja szerint egyelőre a köztársasági elnök aláírására vár.

A törvény végrehajtása kapcsán ugyanakkor komoly gondot okoz a hitelintézetek számára, hogy mi történjen azon ügyfelek esetében, akik korábban már rendelkeztek arról, hogy egy bizonyos limitösszeg legyen beállítva a kártyás készpénzfelvétel esetén – például a gyereknek adott társkártyánál csak a zsebpénz összegének felvételét tették lehetővé.

Mindegy, melyik ATM-hez megyünk

Különösebben nem kapkodnak az ügyfelek a készpénzért csak azért, mert ingyen van - a bankoknak azonban fájni fog, hogy már nem kell saját ATM-et keresgetni. Részletek >>

A jogszabály nem ad iránymutatást arra nézve, hogy ezen ügyfélnyilatkozatokat továbbra is érvényesnek kell-e tekinteni. Információink szerint a bankok többféle álláspontot képviselnek. Egy részük a törvény kapcsán minden kártya esetében átállítaná a limiteket, függetlenül attól, hogy az ügyfél korábban más szintek beállításáról rendelkezett-e. Más pénzintézetek ugyanakkor csak azok esetében állítanák át a limiteket, akik esetében még a standard, a bankok által ajánlott limitek vannak érvényben, azon esetekben viszont, ahol az ügyfél a bank által ajánlott limiteken módosított, a korábban tett nyilatkozatot érvényben lévőnek tekintik addig, amíg a bank ügyfele másképp nem rendelkezik.

A kérdés eldöntése azért fontos, mert – ugyancsak a törvénymódosítás értelmében – a félreértelmezhető szabályt megsértő pénzintézeteket minimum 500 millió forintos bírsággal kell sújtania a Magyar Nemzeti Banknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG