2p
Nem érdemes tovább halogatni a lakáshitelek felvételét augusztusnál, azt követően ugyanis várhatóan drágul majd a támogatott kölcsönök egy része.

Akár 6 százalékért is van hitel

Az úgynevezett otthonteremtő hitelek kamatait a mindenkori állampapírhozamokhoz kell igazítaniuk a bankoknak, az egyéves diszkont kincstárjegyek elfogadott mennyiségekkel súlyozott aukciós hozama viszont júliusban már magasabb volt, mint áprilisban, így ha szerény mértékben is, de szeptemberben az egyéves kamatperiódusú lakáshitelek kamata nőhet - írja a Világgazdaság.

Csütörtöktől viszont rekordalacsony kamattal vehetők fel egy hónapig a kölcsönök: az egyéves kamatperiódusú hitelek esetében ugyanis az állampapír referenciakamat mindössze 4,2 százalékos, ami azt jelenti, hogy használt lakásoknál 6,36 százalék fölé egyetlen bank sem emelheti már a kamatot. Ha pedig új lakást vásárolna az ügyfél, már csak a jogszabályban meghatározott minimális, 6 százalékos kamatot kell fizetnie az első kamatperiódusban.

A jegybank kamatcsökkentése is jót tett a lakáspiacnak, várhatóan egyre többen vesznek fel hitelt. Elemzések szerint idén akár a 140 milliárd forintot is eléri a lakáscélra felvett hitelek összege.

 

Részletek >>

 

Öt évre fixálva egy hajszállal drágább

Az ötéves kamatperiódusú hitelek valamivel drágábbak, augusztusra az állampapír-referenciakamat ezeknél 5,08 százalékos, ami alapján még mindig valamivel több mint 7 százalékos kamattal kínálhatják a bankok a kölcsönt használt lakásra. Új lakásnál két gyerek esetében 6,56 százalék az ügyfél által fizetendő kamatplafon, három vagy több gyereknél 6,048 százalék, tehát nagyon közel jár már a jogszabályi alsó határhoz.

Az ötéves kamatperiódusú hitelek kamata valamelyest még szeptemberben is csökkenhet, a lap számításai szerint ugyanis nagyon minimálisan, de alacsonyabb hozammal keltek el az ötéves államkötvények júliusban, mint áprilisban.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG