3p

A Takarék Csoporthoz tartozó vállalkozás története legeredményesebb évét zárta tavaly: tíz százalékkal növelte forgalmát és bevételeit, adózás előtti eredményét pedig csaknem megkétszerezte. Idén hasonló eredményre számítanak, mert bár a világjárvány következtében számos államilag támogatott hitellehetőség nyílt meg a piacon, mégis van olyan helyzet, amelyre nem a kölcsön a megoldás egy vállalkozásnak. A Faktorház tapasztalatai szerint a mostani válságban több cég küzd likviditási problémával.

Kiemelkedő év volt a tavalyi a Takarék Faktorháznál, faktoring forgalmát 10 százalékkal, nettó bevételeit 12 százalékkal, adózás előtt eredményét 86 százalékkal növelte 2018-hoz képest. A Takarék Csoport faktorálásra szakosodott cége úgy tudott bővülni, hogy tavaly nem emelte a díjait. Új ügyfeleket akvirált, és meglévő ügyfélkörének forgalma is nőtt. Emellett a kezelt portfolió minősége is kedvező irányba változott, mert több, a korábbi években veszteségként elkönyvelt tételt is sikerült behajtani.

A Takarék Faktorház 2019-ben a legnagyobb növekedést elsősorban budapesti és Pest megyei székhelyű szolgáltató cégek (például a takarítás, őrzés-védelem, munkaerő-kölcsönzés) körében, valamint az agrárium területén érte el. 

Magyarországon a vállalatközi kereskedelem több mint 70 százaléka halasztott fizetésen alapul, amely sokkal magasabb arány, mint a térségben máshol. A 30, 60 vagy akár 90 nappal halasztott fizetés átlagos körülmények között is gondot jelenthet egy beszállítónak vagy szolgáltató cégnek, azonban a világjárvány miatt kialakult válsághelyzet még jobban felszínre hozta a halasztott fizetésből adódó likviditási problémákat.

A Takarék Faktorház tapasztalatai szerint a mostani, bizonytalan helyzetben számos cég a fizetési határidő előtt pénzéhez szeretne jutni, illetve tart attól, hogy vevői nem tudnak majd fizetni, ezért előfinanszírozza kintlévőségeit. Emiatt az elmúlt hónapokban nőtt a szolgáltatást igénybe vevők száma. A Takarék Faktorház a finanszírozás mellett adminisztrációs szolgáltatást is nyújt, hitelbiztosítást kínál a vevők nemfizetése esetére és a követelésbehajtásban is segít.

„A faktoring egyre ismertebb, de még mindig nem megszokott finanszírozási eszköz. Pedig a faktorálás gyors és rugalmas lehetőség a vállalkozások likviditási problémáinak megoldására, sikerrel alkalmazható a vevők által kikényszerített hosszabb fizetési határidők kezelésére” – mondta Garamszegi Tamás, a Takarék Faktorház vezérigazgatója.

A társaság vezetője azzal számol, hogy idén is erős éve lesz a faktorcégnek, várakozásai szerint a válság ellenére meg tudják ismételni a tavalyi, minden korábbi évet meghaladó teljesítményüket, bár érzékelhető az államilag támogatott hitelek elszívó hatása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot – Új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délutánra
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG