1p
Évi százmilliárd forintos nagyságrendű további terhet jelentene Magyarország számára, ha idén nem sikerülne kiszabadulnia az ellene 2004, vagyis az EU-csatlakozás óta folyó túlzottdeficit-eljárás alól - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtök este a Brüsszeli Magyar Gazdasági Klub találkozóján.

Parragh, valamint a rendezvényen részt vevő európai bizottsági tisztségviselők - akik a médiától nevük mellőzését kérve szólaltak meg - egyaránt úgy vélekedtek: jó esély van arra, hogy az uniós végrehajtó intézmény a közeli napokban a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás beszüntetése mellett foglaljon állást. Mint a Privátbankár megírta, ezt brüsszeli források máshonnan is megerősítették, nagy rá az esély, hogy 9 év után kikerülünk az eljárásból >>>

Bent ragadt magyar támogatási pénzek

Parragh László

A magyar kamarai elnök ugyanakkor kétkedően nyilatkozott arról, hogy az EU hamarosan sikereket tudna elérni a gazdasági válság leküzdésében. Azt mondta, Európa - amely a 2008-ban kitört hitelválság kezdetén azt állította, hogy az egész csupán amerikai probléma - folyamatosan egy-két éves lemaradásban van a válságra történő válaszadás teendőit illetően.

Parragh László ugyanakkor bírálta azt a jelenséget is, hogy a Magyarországnak szánt uniós támogatási pénzekből jelentős összegek "ragadnak bent" az EU kasszájában.

Kell-e magyar bankrendszer?

A bankrendszerről szólva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke bírálta azokat a külföldi bankokat - szerinte főként osztrák pénzintézetekről van szó -, amelyek, mint fogalmazott, a "fogd a pénzt, és fuss" elvének jegyében jelentek meg Magyarországon, majd hatalmas összegeket vontak ki onnan. Parragh szerint meg kell reformálni azt a magyar bankrendszert, amely - a kamarai adatok szerint - 89 százalékban külföldi kézben van.

Az uniós tisztségviselők egyike ugyanakkor olyan példákkal élt, hogy Finnországban alig van finn kézben pénzintézet, mégis jól működik a bankrendszer, Spanyolország pedig spanyol kézben levő bankokkal is válságos helyzetbe tudott süllyedni.

Esernyőt napsütésben

Az egyik európai bizottsági tisztségviselő - elismerve a túlzottdeficit-eljárás terheit - Magyarország fő problémájának a külfölddel szembeni eladósodottság magas fokát tartotta. Mint mondta, meg kell tanulni, hogy a bankár napsütésben szívesen ad kölcsön esernyőt, ám amint elered az eső, azt azonnal visszakéri. Aki pedig hitelhez akar jutni a banktól - tette hozzá -, annak meg kell tudnia győzni a bankot arról, hogy nincs is szüksége a pénzre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
Pénzügyi szektor Nyugdíjpénztári toplista: kihirdették a Klasszis 2026-os díjazottjait
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:44
Nemcsak a hozam, hanem a kockázat és az árfolyam-ingadozás is számított a Klasszis nyugdíjpénztári díjain, ahol öt kategóriában ismerték el a legerősebb portfóliókat.
Pénzügyi szektor Hold Alapkezelő, Apelso Trust és a legjobb privátbankárok: íme, a Klasszis-díjazottak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:29
Szolgáltatói kiválóság, tanácsadói teljesítmény és szakmai együttműködés: ezek kerültek a középpontba a Klasszis Média első privátbanki díjátadóján.
Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG