2p
Elutasította a Retail Prod Zrt. és a PSA Finance Hungária Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A bíróság mindkét esetben arra kötelezte a pénzintézeteket, hogy 15 napon belül fizessen be egyenként 266,7 ezer forintos perköltséget.

A szóbeli indoklás során a bíróság kiemelte, hogy a PSA Finance Hungária Zrt. és a géprjármű-finanszírozással foglalkozó Retail Prod Zrt. általános szerződési feltételeik nem állnak összhangban a törvénnyel, egyetlen esetben sem feleltek meg az átláthatóság kritériumának, így azok tisztességtelenek és érvénytelenek.

A PSA Finance Hungária Zrt. korábban a per megszűntetését kérte, arra hivatkozva, hogy jogi képviselőjének megbízása érvénytelen, azonban azt a bíróság elutasította.

Mindkét ítélet indoklásában elhangzott: a per alapjául szolgáló, közelmúltban elfogadott devizahiteles törvényben foglalt hét elvnek maradéktalanul meg kell felelniük az általános szerződési feltételeknek.

A Fővárosi Törvényszék ma az UniCredit bank magyar állam ellen indított perében halasztotta el az ítélethozatalt.

A per hátteréről

Egy ügy már biztos az Alkotmánybíróság elé kerül

A Fővárosi Törvényszék pénteken felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását, és elfogadva a hitelintézet javaslatát úgy döntött, az Ab elé terjeszti a devizahitelekkel összefüggő ügyet. Részletek >>>

A bankok által indított devizahiteles perek alapjául szolgáló közelmúltban elfogadott devizahiteles törvény felállít egy vélelmet, amely szerint a fogyasztói hitelszerződések egyoldalú módosítása tisztességtelen és érvénytelen.

Ezt a vélelmet azonban a bankok megkísérelhetik megdönteni, ha bíróság előtt bizonyítják, hogy szerződéseik megfelelnek a Kúria jogegységi döntésében az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességességével kapcsolatban támasztott feltételeknek.

A keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25. volt. A törvényi határidőig összesen 79 keresetlevél érkezett a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumába. Ezek közül 42 keresetlevelet utasítottak el idézés kibocsátása nélkül. Az alaki, formai, illetve egyéb okok miatt elutasított keresetlevelek közül a törvényes határidőben 23 pénzügyi intézmény nyújtotta be újra a keresetlevelét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG