A számvevőszék a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2012-2013. közötti működését és gazdálkodását, valamint a PSZÁF 2009-2013. közötti működését, tevékenysége MNB-be integrálását értékelte.
Hiányosságok
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet (PSZÁF) az egyes feladatok ellátásának eljárásrendjeit, kontrollpontjait, a feladatellátáshoz kapcsolódó hatás-, és felelősségi köröket alapvetően kialakította, szabályozta. A belső kontrollok kialakításában és működtetésében ugyanakkor több területen is hiányosságokat tárt fel az ellenőrzés.
A jelentés megállapítja, hogy a PSZÁF tevékenységének tervezése során nem teljes körűen tartották be az előírásokat és belső szabályozásokat sem. Az egyes vizsgálati programok összeállítása és végrehajtása nem felelt meg a vonatkozó előírásoknak, nem volt biztosított a vizsgálatok lefolytatására vonatkozó egységes eljárásrend. A PSZÁF a rendeletalkotás során betartotta a vonatkozó törvényben foglalt rendelkezéseket, ugyanakkor a rendeletek megalkotása nem felelt meg a vonatkozó elnöki utasításban foglaltaknak.
Átadás-átvétel
A PSZÁF integrációja során az átadás-átvételi eljárás alapvetően jól dokumentált volt, a záró beszámolót az MNB elkészítette.
Az MNB vizsgálatában az ÁSZ megállapította, hogy szervezeti felépítése, irányítási, döntéshozatali, ellenőrzési rendszere és működése megfelelt az előírásoknak. Alapító okirata azonban csak részben felelt meg a hatályos jogszabályoknak, mivel nem határozta meg az MNB tevékenységi körét, illetve nem volt összhangban a 2013. október 1-jén hatályba lépett MNB-törvénnyel. Az MNB banküzemi gazdálkodása szabályozott és szabályszerű volt.
A humánerőforrás-gazdálkodás belső szabályai összhangban voltak a jogszabályi előírásokkal. Az ellenőrzés azt is feltárta, hogy az MNB teljesítményértékelés nélkül fizette ki a munkavállalók részére a 2013. első félévi bónuszokat, 158,3 millió forintot. Az üzemeltetési és egyéb költségekhez kapcsolódó beszerzési eljárások és elszámolások alapvetően szabályszerűek voltak, az ellenőrzött beruházások megvalósítása szabályszerűen történt.
Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ a nemzetgazdasági miniszter, valamint az MNB elnöke részére fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
6 perce
-
Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
28 perce
-
Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
körülbelül 1 órája
-
Budapest állva hagyta Nyugat-Európát
körülbelül 1 órája
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
körülbelül 1 órája
-
4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
2 órája
-
Nagyon aggódik az Afd miatt Friedrich Merz, vasárnap nagy bajba kerülhet
2 órája
- Mi történik a forinttal? Ennyibe kerül egy euró péntek reggel
- Putyin: nem lesz mozgósítás, Oroszországnak és Ukrajnának kell megegyezniük egymással
- Levelet írtak Kapitány Istvánnak: itt az ideje elengedni a rezsicsökkentést?
- Felcsút lett a legfejlettebb magyar település
- Ezentúl póráz nélkül is sétáltathatók a kutyák – de nem akármelyikek
- Változás készül a parlamentben, Forsthoffer Ágnes is visszatér
- Fontos feladatot kap Baka András, kiugróan magas lesz az augusztusi költségvetési hiány
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
- Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont 2026. szeptember 3. 11:32
- Mégis begyorsulhat a vagyonvisszaszerzés? Magyar Péter vetett fel fontos dolgot 2026. augusztus 30. 15:02
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
76 milliárdot spórol az új kormány.
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
-
Budapesté a főszerep – a hotelpiacnak újratervezésre van szüksége
08:36
-
Októberben Szállodák éjszakája
08:32
-
Csökken a skandináv turisták száma Spanyolországban
07:58
-
Kifutott a hajó, amely a világ leghosszabb tengeri körútjára indult
07:20
-
Világ sajtjai egyesüljetek! – érkezik a Cheese Budapest
07:15
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Vérszemet kapott a forint, most öröm az árfolyamra nézni
2026. szeptember 3. 18:22
-
Jönnek az ítélet nélküli vagyonelkobzások – az ellenzék nem vett részt a montenegrói parlament ülésén
2026. szeptember 4. 07:23
-
Határidőt szabott Orbán Anita Ukrajnának
2026. szeptember 3. 14:12
-
Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
2026. szeptember 3. 16:51





