2p
Kivonul a magyarországi lakossági piacról a Citibank. Az amerikai pénzintézet még további 10 fogyasztói piacról távozik. A bankóriás nálunk tovább folytatja vállalati és intézményi, illetve kkv-ügyfeleinek kiszolgálását.

Ezentúl azokra a piacokra fókuszálnak majd, ahol kedvezőbbek a körülmények, így a döntés közvetlenül 11 országot érint, köztük Magyarországot is - derül ki a cég indoklásából.

Ezektől az országoktól búcsúznak

A Citigroup amerikai pénzintézet úgy döntött, hogy 11 lakossági piacról kivonul, köztük a magyarról is – derül ki a bankóriás keddi sajtóközleményéből. A bank Peruból, Nicaraguából, Japánból, Egyiptomból, El Salvadorból, Panamából, Costa Ricából, Csehországból és Guatemalából vonul ki a lakossági szektorból. Dél-Koreából pedig a lakossági finanszírozási üzletágat hagyja ott a Citi.

A közlemény szerint "Magyarország fontos ország a Citi számára, ahol tovább folytatja vállalati és intézményi, illetve kkv-ügyfeleinek (kis- és középvállalkozások) kiszolgálását, mint ahogyan azt 1985 óta teszi". A Citi vállalati és intézményi üzletága továbbra is 160 országban, illetve közigazgatási területen működik.

Az aktív értékesítés a legtöbb érintett lakossági üzlet esetében folyamatban van, megvalósulásuk a piaci körülmények, a felügyeleti és egyéb jóváhagyások függvénye. A stratégiai lépések várhatóan 2015 végéig nagyrészt lezárulnak.

Mégsem vagyunk bankparadicsom?

Varga Mihály öt napja azt mondta: "én azt olvasom a közleményekben, hogy Magyarország még mindig egy bankparadicsom, mert minden bank itt akar maradni". Részletek >>

A hivatalos indoklás szerint a döntés mögött az áll, hogy biztonságos, stabil piacokat találjanak részvényeseiknek, illetve az érintett országok közül sokban nem volt nyereséges a bankhálózat fenntartása.

A cég társelnökének (Manuel Medina-Mora) beszédéből az derül ki, hogy a Citi már 2009 óta fontolgatott egy hasonló lépést, és ezzel tovább haladnak egy globális, erős, megbízható bankhálózat felépítése felé. Úgy tűnik, hogy a kivonulással többek közt az amerikai piac felé fordul majd a vállalat figyelme.

Voltak előjelek

Májusban a Citibank számos ügyfele levelet kapott arról, hogy az adott ügyfelek számlacsomagját a továbbiakban nem tudják fenntartani.Márciusban pedig bejelentették, hogy bezárta négy fiókját a Citibank Magyarországon, ezzel a lépéssel a vidéki üzletek száma felére csökken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
Pénzügyi szektor Csak piciket lépegetett ma a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:34
Az év eleje óta a forint az euróval szemben 6,7 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz. 
Pénzügyi szektor A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:38
A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG