2p
Jócskán csökkent az Erste Group nyeresége a tavalyihoz képest.

A tavalyinál mintegy 26 százalékkal kevesebb, 624,7 millió euró lett az Erste Group első fél éves nyeresége - közölte az Erste Group Bank AG, Ausztria legnagyobb pénzintézete.

Tavaly az első hat hónapban történetének legnagyobb fél éves nyereségét érte el az Erste Group Bank AG, hiszen az Erste Group anyavállalati részvényesekre jutó nettó nyeresége 841,7 millió euró lett. Az eredményt akkor a Visa-érdekeltség értékesítéséből a második negyedévben befolyt 120 millió euró javította. A tőkearányos eredmény (ROE) a tavalyi 14,9-ről 9,9 százalékra esett az első fél évben.

Kisebb lett a pofon a vártnál

Az idei második negyedéves bevétel 362,5 millió eurót tett ki, amely azonban magasabb volt a Reuters elemzői által becsült 349 millió eurós értéknél. Az idei január-júniusi periódusban a fél éves működési eredmény 3,5 százalékkal, 1,289 milliárd euróra esett vissza. A kockázati költségek a korábbi időszakokhoz képest továbbra is alacsony szinten vannak. A nem teljesítő hitelek aránya a korábbi 5,8 százalékról 4,7 százalékra csökkent a második negyedév végére.

Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója az idei kihívások ellenére úgy látja, hogy a pénzintézet a legjobb úton halad, hogy teljesítse a kitűzött célokat és befektetői elvárásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
Pénzügyi szektor Csak piciket lépegetett ma a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:34
Az év eleje óta a forint az euróval szemben 6,7 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz. 
Pénzügyi szektor A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:38
A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG