2p

A BL-főtábla tornáira ad pénzt a kormány, az esemény helyszíne a Duna Aréna lesz.

Újabb sportesemény kormányzati támogatását hirdette ki a hétfői Magyar Közlöny. A szerencsés rendezvény ezúttal a 2020/2021-es LEN Férfi Vízilabda Bajnokok Ligája csoportköre lett. A határozat kimondja, hogy a kormány támogatja a csoportkör magyarországi megrendezését, illetve azt is, hogy minderre

maximum 869 234 400 forintot biztosítanak.

A pénz útját Varga Mihály pénzügyminiszternek és Kásler Miklós emeberminiszternek kell egyengetnie. A határozat Rogán Antalhoz is szól, mégpedig arra utasítja a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy gondoskodjon a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. útján "a sportesemény lebonyolításához kapcsolódó turisztikai szempontok érvényesítéséről."

A tornáról nemrég a vlv.hu szedte össze a tudnivalókat. A mezőny főtáblásait két csoportra osztották, a B csoport meccseit december 15. és 17. között rendezik meg Budapesten, a Duna Arénában, az A csoport küzdelmei ugyanekkor játszódnak, Róma mellett, Ostiában. A főtáblások között csak a címvédő FTC magyar, ők tehát hazai pályán meccselhetnek. Ez csak az első csoportkör lesz, ha a vírus nem szól közbe, lesz még kettő, a főtábla végső helyezéseinek eldöntéséig. Az időpontok: március 1-5., valamint április 19-22. (A B csoport meccsei egy nappal később kezdődnek.)

Mindkét csoportban kiadó még egy-egy hely, ide a selejtező megnyerésével lehet felkerülni. A selejtező köröket november 11. és 15. között rendezik, a magyarországit az OSC, a Nyéki Imre Uszodában, Budapesten. A tornát buborékrendszerben bonyolítják, ami azt jelenti, hogy a részvevők csak a számukra külön biztosított szálloda és a meccshelyszín között közlekedhetnek. Az egyik budapest szállodát a torna idejére kiürítik, ott csak a selejtezőn részt vevő csapatok tagjai laknak majd, hogy elkerüljék a koronavírusos megfertőződéseket. Ha mégis becsúszna egy ilyen, nem elképzelhetetlen, hogy rövidítenek a programon, egy nappal. Nézők természetesen nem lesznek, az uszodát zónákra osztják, így a sajtósok sem érintkezhetnek a sportolókkal.

Megjegyzés: cikkünkben eredetileg összekevertük a selejtező kört és a konkrét csoportkört, és azt állítottuk, hogy a selejtezőknek adott most pénzt a kormány. Ez nem igaz, a pénz a csoportkörnek megy.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG