1p
Háromszázadik alkalommal sorsoltak autót a gépkocsinyeremény-betétkönyv tulajdonosok között. Több mint 90 ezren nyertek autót ötven év alatt a gépkocsinyeremény-betétkönyvsorsolásokon.

A 90 ezernél is több kisorsolt autó közül több mint 700 gépkocsi - illetve annak ellenértéke - még ma is gazdájára vár. A legtovább eddig egy 1975-ben megnyert Wartburg várta tulajdonosát. Nyertese csak 2007-ben vette át az autó akkori értékét - közölte az OTP Bank a Privátbankárral.

Volt, aki kétszer is nyert és nem vette át a nyereményt

Nem sokkal a konstrukció 1961-es indulása után, 1965. augusztus 20-án egy másik, szintén Wartburg típusú gépjárművet sorsoltak ki a gépkocsinyeremény-betétkönyv aktuális húzásán. A tulajdonos nem jelentkezett a nyereményért – azóta sem.  Ma már természetesen nem a slusszkulcsot, hanem az autó – akkori – értékét kapná meg. Még nála is figyelmetlenebb az a betétkönyv-tulajdonos, aki már kétszer is nyert, 11 év különbséggel, mégsem jelentkezett a nyereményautókért.

1965 Wartburg 311 (Forrás: wikipedia)


Trabanttól Mercedesig

Korábban szinte kizárólag Trabantot, Wartburgot, Skodát, Moszkvicsot lehetett nyerni, de néha nyugati autó, így BMW Limousine vagy éppen Renault 4L is került magánkézbe. A rendszerváltást követően a régebbi típusokat újak váltották, Rover és még VW Beetle is nyerhető volt, de számos alkalommal a hazai autógyárak termékei, Suzukik és Opelek kerültek a nyertesekhez. Manapság a Toyota és Chevrolet típusai adják az évi több mint 140 autó zömét, a negyedéves extra sorsoláson pedig Kecskeméten gyártott B-osztályú Mercedesek kerülnek a kalapba.

Az elmúlt 52 év alatt több mint 90 ezer nyertes örülhetett az új autójának, vagy ellenértékének. Sőt akad olyan is közöttük, akinek eddig már öt alkalommal kedvezett a szerencse.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG