3p

Egy új szabálynak köszönhetően egy 20 millió forintos, 20 évre felvett hitel esetében a havi törlesztőrészlet 175 ezer forintról 150 ezer forintra csökkenhet. 

A Magyar Nemzeti Bank átírta a fogyasztóbarát lakáshitelekre (MFL) vonatkozó szabályokat, ezzel megteremtette a lehetőséget arra, hogy az ügyfelek a futamidő alatt egyszer díjmentesen kérhessék bankjuktól a hiteleik kamatának csökkentését – közölte a BiztosDöntés.hu.

Lehetőséget kapnak a fogyasztóbarát lakáshitelesek. Fotó: Depositphotos
Lehetőséget kapnak a fogyasztóbarát lakáshitelesek. Fotó: Depositphotos
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a szabályozás szerint a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek esetében a kamatcsökkentést az biztosítja, hogy a kölcsön kamatát az ügyleti kamatukat meghatározó aktuális referenciakamat-szinthez igazíthatják. Miután a következő hónapokban a várakozások szerint csökkennek majd a referenciakamatként szolgáló pénzpiaci és állampapír-hozamok, ezért a felkínált lehetőség azt jelenti, hogy az ügyfeleknek nem kell attól tartaniuk, hogy a teljes fixesített időtartamra, azaz 10, de akár 20 évre előre beégetik a hitelükbe a jelenlegi magas kamatszinteket. 

Amennyiben a referenciakamat 2 százalékponttal csökkenne az MNB által kimutatott júniusi 8,61 százalékos mértékről, akkor egy 20 millió forintos, 20 évre felvett hitel esetében az egyszeri kamatcsökkentéssel a havi törlesztőrészlet 175 ezer forintról 150 ezer forintra csökkenne. A 15 százalékot közelítő törlesztőrészlet-csökkenésnek köszönhetően akár 5 millió forinttal is csökkenne az ügyfelek teljes hitelterhe – mondta a Gergely Péter. A legtöbb bank bevezeti majd

Fontos tudni, hogy a feltételek szerint a kamatciklus közben a kamatokhoz továbbra is csak az ügyfelek kérésére nyúlhat a bank. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fixesített időszakon belül abban az esetben nincs lehetőség a kamatok módosítására, ha épp kamatemelkedés következne be, azaz az MFL továbbra is védi a hiteladósokat a számukra kedvezőtlen irányú kamatmódosításoktól. A változtatás ugyanakkor megteremti a lehetőséget a kedvező irányú kamatmozgások kihasználására.

Az MFL pályázati kiírás ugyan nem teszi kötelezővé az egyszeri kamatcsökkentési szolgáltatás nyújtását a hitelintézeteknek, ám a szakember szerint a bankok kínálatában hamarosan megjelenik majd ez a kedvezmény, hiszen aki nem biztosítja ezt az ügyfelek számára kedvező szolgáltatást, lemaradhat az ügyfelekért folyó versenyben. Aligha véletlen, hogy a piaci hiteleknél hasonló szolgáltatást már bevezetett az OTP és – különös feltételek mellett, de – az UniCredit Bank is. A szabályozás értelmében az egyszeri kamatcsökkentési szolgáltatást kínáló bankoknak évente egyszer fel kell hívniuk az ügyfelek figyelmét erre a lehetőségre, és az érintettek 2024 januárjától ezt a szolgáltatást online is igényelhetik majd a szolgáltatást nyújtó bankjuktól.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG