1p
A 100 milliárd eurós bankmentőcsomaggal kapcsolatos feltételekre figyelmeztette Spanyolországot szerdán Joaquín Almunia, az Európai Bizottság alelnöke, versenypolitikai biztos, miután a spanyol gazdasági miniszter közölte: a csomagnak nincsenek a költségvetésre vagy strukturális átalakításokra vonatkozó feltételei.

Joaquín Almunia az ABC Punto spanyol rádiónak adott interjúban elmondta: semmi sincs ingyen. Hozzátette, hogy ugyanakkor demagógia, populizmus és félelem nélkül el kell magyarázni, hogy semmi sem működik szilárd, fizetőképes pénzügyi rendszer nélkül, amely képes finanszírozni a gazdaságot és az ország szükségleteit.

A bizottság alelnöke elmondta, hogy a pénzügyi szektorra vonatkozó feltételek részleteit még ki kell dolgozni, méghozzá az Európában az euróválság kezdete óta alkalmazott keretek között. Hozzátette: muszáj feltételeket szabnunk, aki pénzt kap, hogy fedezze a szükségleteit, annak adnia is kell valamit viszonzásként.

Luis de Guindos spanyol gazdasági miniszter a nap folyamán azt mondta, hogy a 100 milliárd eurós bankmentőcsomagnak nem lesznek további gazdasági feltételei, melyek költségvetési szigort, makroökonómiai kiigazítást vagy strukturális átalakításokat előíró feltételeket tartalmaznának. Részletek>>

A tárcavezető szerint ugyanakkor lesznek a bankrendszer átalakítását megkönnyítő feltételek, ezeket azoknak kell teljesíteniük, akik a segítséget kapják. Úgy vélte, ez nem jelent semmilyen többletköltséget a társadalom számára, éppen ellenkezőleg. Emellett persze a korábban szabott makrogazdasági feltételeket Madridnak szigorúan be kell tartania.

Közben Joaquín Almunia szóvivője Brüsszelben bejelentette: ha a spanyol állam nem részvényt vásárol a megmenteni kívánt bankokban, vagyis nem szerez bennük tulajdonhányadot, hanem hitel formájában nyújt nekik segítséget, akkor ezért cserébe legalább 8,5 százalékos kamatot kell felszámítania.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG