1p
Áll a bál a Goldman Sachs körül, miután egy volt alkalmazott a menedzsment pénzsóvárgását kiteregette. Paul Piff kutató az üggyel kapcsolatban kiemelte, hogy ma már a játék egy pénzcsináló gépezet működtetőinek öncélú gazdagításáról szól, melybe az ügyfelek átverése is belefér. Amíg pedig az egoizmus nagyobb úr a morálnál, addig nem oldódnak meg a problémák.

A világ legerősebb befektetési bankja, a Goldman Sachs körül globális botrány van kialakulóban, ugyanis egy „lelépett” vezető alkalmazottja az ügyfelek semmibevételét, öncélú pénzhajhászást vet a menedzsment szemére. Greg Smith a New York Times-ban közzétett „búcsúlevelében” nem csak a Goldman Sachst leplezte le, hanem a kapitalizmus lényegét, tudniillik, hogy azt kizárólag az önzés, a pénzsóvárság hajtja.

Paul Piff

Paul K. Piff, a Berkeley egyetem, a University of California szociálpszichológiai tanszékének vezető munkatársa az alapblog.hu-nak elmondta, hogy az emberről, az emberiségről szóló legősibb történetek, az ógörög mitológiák, a zsidó és a keresztény Biblia tanításai eleve bűnként aposztrofálják a sóvárgást a pénz után, az anyagi mohóságot.

A kutató kiemelte, az első ezredfordulón a világon megtermelt javaknak kisebb része származott Európából, mint az arab világból. Az 1700-as években viszont az arab világ az akkori „GDP”-nek mindössze három és fél százalékát adta, szemben Európával, amelynek részesedése tizennégy százalékosra kúszott fel. A fordulatot a reformáció, személy szerint pedig Luther hozta e tekintetben Európa számára, aki Kálvinnal egyetemben legalizálta a pénz hitelezését – kamatostul, szemben az arab világgal, ahol megtiltották a kamatszedést.

A pénz csak magáért dolgozik

A Goldman Sachs-szal kapcsolatban Paul Piff elmondta, hogy Greg Smith, középvezető felmutatta az éremnek azt az oldalát is, amelyen az látszik, hogy a pénz egyre inkább semmi és senki másért, csak önmagáért dolgozik. Greg Smith szerint nem a klienseknek, ügyfeleknek való segítés szándékáról, az általános fejlődés támogatásáról, hanem egy pénzcsináló gépezet működtetőinek pusztán öncélú, non-stop gazdagításáról szól már ez a mai játék, melybe az ügyfél átverése is belefér.

A kutató ugyanakkor úgy véli: nem baj, hogy a levél által felerősödnek a pénzügyi szektorral szembeni előítéletek, mert egyúttal globális vitát is kavar az ugyancsak globális kapitalizmus működési zavarairól. A kutató hozzátette, hogy a pénzügyi szektornak az utóbbi két évtizedben először Amerikában, majd az egész nyugati világban olyan legális, szabályozásmentes lehetőségei nyíltak ténylegesen öncélú pénzügyi műveletek végzésére, amelyek igenis hozzájárultak a 2008-as banki, majd világgazdasági válság kialakulásához. Kiemelte: tulajdonképpen a pénzügyi szektor önmagát sodorta akkor csaknem pusztulásba, és végzetét csak azáltal kerülte el, hogy paradox módon éppen az ő áldozatai, az állam és annak polgárai voltak kénytelenek mentőövet dobni neki.

Egyetért? Vitatkozna?

Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Az egoizmus nagyobb úr a morálnál

A kormányok szabályozó és ellenőrző szerepének erősítése a pénzügyi szektor felett a kutató szerint nem oldja meg a problémákat, mivel az állami szabályozás nem más, mint bürokrata bajkezelés. A szabályozókat – ha lenyugodnak a kedélyek és feledésbe merül a nagy krízis  – megint felváltja azok leépítésének politikája, és minden kezdődik újra elölről. Hozzátette, hogy ez alapvető működési zavart feltételez, olyat, ami bármikor megismétlődhet egy olyan társadalomban, ahol az egoizmus messze nagyobb úr a morálnál. A kutató kiemelte, hogy bizonyítható történelmi alapon és napi kísérletek révén egyaránt, hogy káoszba fordul az olyan társadalom, ahol nincs erkölcsi ellentételezése, gátja az emberi természethez szervesen kapcsolódó egoizmusnak.

A problémák megoldásával kapcsolatban Paul Piff kiemelte, hogy az iskolában és a médiában pénzzel kapcsolatos etikára, etikus hozzáállásra és szolidaritásra kell nevelni, valamint  be kell mutatni, hogy miként tesz boldogtalanná embereket egyrészt a pénzsóvárság, másrészt a totális pénztelenség és a pénzzel kapcsolatos irigység.

A teljes interjút ITT olvashatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG