1p
Mostantól életbe lépett a jegybank új irányítási rendszere, vagyis SZMSZ-e, amely 5 ügyvezető igazgatóra épül - olvasható az MNB honlapján.

Megkezdi munkáját Palotai Dániel ügyvezető igazgató, aki a Magyar Nemzeti Bank vezető közgazdásza, valamint a pénzügyi stabilitásért és a hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgató, Nagy Márton, illetve Csizmadia Norbert, mint a jegybank gazdaságstratégiáért és tervezésért felelős ügyvezető igazgatója. Mostantól a Nemzeti Bank gazdálkodásáért és működéséért Nagy Róza ügyvezető igazgató felel, míg Sándor György ügyvezető igazgatóként az intézmény működtetéséhez kapcsolódó feladatokat végzi.

A vezetőváltás keretében az eddigi 112 cégjegyzésre jogosult vezető és szakértő közül 22-nél lesz változás. Az érintett munkakörökben március végéig kerül sor a teljes cserére, amellyel a Magyar Nemzeti Bankban lezárul majd a vezetőváltás, illetve megtörténik az új irányításra való átállás. Az MNB pénteken tette közzé új Szervezeti Működési Szabályzatát (SzMSz), amely létrehozza a főigazgatói feladatkört, és módosítja az alelnökök feladatát úgy, hogy az új alelnökhöz, Balog Ádámhoz csoportosítja át a korábbi alelnökökhöz tartozó monetáris politikát és a pénzügyi stabilitást is. A frissen létrehozott főigazgatói pozíciót Nagy Róza tölti majd be, aki korábban az NGM közigazgatási államtitkára volt.

Az új SzMSz a főigazgató alá két ügyvezető igazgatót, a gazdaságstratégiáért és tervezésért felelős ügyvezető igazgatót, illetve a bankműveletekért, számvitelért és működési szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatót rendeli. Mindkét ügyvezető igazgató alá 3-3 igazgatóság tartozik.

Az új SzMSz értelmében a jegybank alelnökei kizárólag a főigazgatóval együttesen képviselhetik a jegybankot harmadik személlyel szemben, illetve az MNB nemzetközi kapcsolataiban. Az MNB-t a nyilvánosság előtt az elnök, illetve az elnök által meghatározott személy képviselheti. Korábban ez a jogkör az elnök mellett az alelnököket és a sajtószóvivőt is megillette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG