5p
Nyár óta kínálnak fogyasztóbarát lakáshitelt a pénzintézetek, a legutóbbi összesítés szerint már 52 kereskedelmi banknál és takarékszövetkezetnél érhető el ilyen hitel. A bankok beszámolói szerint eddig még csak néhány százan jutottak hozzá a lakáshitelhez. Van, ahol extra szolgáltatást is adnak a hitelhez.

Az MNB engedélye kell hozzá

Az MTI által megkérdezett bankoknál és egyetlen pénzintézet sem számolt be arról, hogy a folyósított összeg meghaladta volna a tíz milliárd forintot, az érdeklődés nő a termék iránt - mondják.

A kereskedelmi bankok azután kínálhatják fogyasztóbarát lakáshiteleiket az ügyfeleiknek, hogy megszerezték hozzá a minősítést a Magyar Nemzeti Banktól, amely júniustól nyitotta meg a pályázat lehetőségét a hiteltermékek minősítésére.

Mi a fogyasztóbarát lakáshitel?A fogyasztóbarát lakáshitelek kamatfelára nem haladhatja meg a 350 bázispontot, a folyósításig felmerülő díjakat és költségeket maximálják, törlesztésük annuitásos, azaz havi egyenlő törlesztésű részleteket állapíthat meg a pénzintézet, a minősített lakáscélú, forint alapú lakáshiteleket 3, 5 vagy 10 éves kamatperiódussal lehet nyújtani, és a maximum 30 éves futamidő végéig fix kamatot kell alkalmazni. Az MNB szerint a konstrukciónak köszönhetően a jövőben csökkennek a lakáshitelek kamatai, kisebb lesz a hiteldíj, ennek hatására nő a bankok közötti verseny is. Berobbantak az új lakáshitelek - tényleg olyan olcsók, mint amilyennek kinéznek? >>>>

Az Erste Bank az MNB által megjelölt kamatperiódusokra (3, 5 és 10 évre) kínálja a fogyasztóbarát lakáshitelt vásárlásra, építésre, illetve hitelkiváltásra is, július 24-től. A pénzintézet október végéig a hitelből több mint 19 milliárd forintot fogadott be és több mint 7 milliárd forintot folyósított. 

A K&H termékei között szeptember eleje óta elérhetőek a fogyasztóbarát hitelek. Eddig csaknem kétszázat folyósítottak, megközelítőleg két milliárd forint értékben. Fokozatosan emelkedik a fogyasztóbarát lakáshitelt igénylő ügyfelek aránya, október végén már 25 százaléknál tartott - közölte a bank.

Van, amire tényleg jobb a lakáshitel, mint a lakástakarék?

Négyből három lakáskassza már kínál áthidaló kölcsönöket megtakarítani szándékozó ügyfeleiknek. Akiknek gyorsan kell a pénz lakásvásárláshoz, örömmel nyúlhat ehhez a megoldáshoz, hiszen a lakástakarék összes kedvezménye is jár a hitel mellé. De mi van, ha még így is jobban jár egy piaci lakáshitellel? Részletek >>>

A Takarékbankot, az FHB Kereskedelmi Bankot és az FHB Jelzálogbankot, valamint takarékszövetkezeteket magában foglaló Takarék Csoport november közepéig 313 minősített fogyasztóbarát hitelkérelmet fogadott be és 72 esetben már folyósították a teljes hitelösszeget vagy annak egy részét, összesen csaknem 795 millió forint értékben. Ezen felül 241 kérelmet befogadtak, de még nem folyósították a kért összeget, amelyek együttes értéke csaknem 3 milliárd forint. A csoportnál továbbá 69 darab kérelmet átvettek, de még nem fogadtak be a hónap közepéig. 

Az UniCreditBank szeptember 20. óta kínálja 3 és 5 éves kamatperiódusú, illetve a 10 és 15 éves teljes futamidő alatt fix kamatozású fogyasztóbarát lakáshiteleit. Az azóta eltelt időszakban közel 60 kérelmet fogadtak be, és tíz szerződést kötöttek összesen csaknem száz millió forint hitelösszegre.

A Raiffeisen Bank is kínálja már az MNB által minősített lakáshitelét, a pénzintézet tájékoztatása szerint kampányt indítanak és vezető termékként ajánlják a lehetőséget. Több tucat igénylést fogadtak be az elmúlt két hónapban, s folyamatosan nő a fogyasztóbarát lakáshitelek aránya a terméklistán belül.

Számolj velünk!

Segítünk megtalálni a legjobb lakáshitelt és lakástakarékot gyorsan és egyszerűen!
A bankok legjobb ajánlatait itt találhatod >>

A CIB Banknál szeptember 20-tól lehet igényelni a fogyasztóbarát lakáshiteleket az igénylő választásától függően 5 és 10 éves kamatperiódus mellett. A bank extra szolgáltatást is kínál a fogyasztóbarát kölcsönöket kereső ügyfeleknek: a szakértőik telefonon megmondják, milyen összegű minősített lakáshitelre számíthat az érdeklődő.

Az OTP Bank augusztus 21-én az ügyfelei szempontjából a legbiztonságosabb és legtervezhetőbb tíz éves kamatperiódusú minősített fogyasztóbarát termék bevezetése mellett döntött, amely tíz éven keresztül biztosít kiszámítható törlesztést a háztartások számára. Ugyanakkor az eltelt időszak tapasztalatai alapján az 5 éves kamatperiódusú és a 20 éves futamidő végéig fix kamatozású minősített fogyasztóbarát lakáshitel is hamarosan elérhetővé válik a bank termékpalettáján.

Mennyit lehet spórolni a fogyasztóbarát lakáshitellel?

hitelkalkulátorunk szerint, ahol minősítést szereztek a bankok a hitelükkel, ott kategóriájuk legjobbjai lettek. A legtöbb bank az 5 és 10 éves kamatfixálásra pályázott a hitelével, de volt példa ennél rövidebb, de ennél hosszabb kamatrögzítésre is. Nem véletlen egyébként, hogy olyan nagy a verseny az 5-10 éves kamatfixálásnál, hiszen a piaci hiteleknél is volt nagy versengés a bankok között. További részletek és a kalkulátor >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG