A Takarékbank igazgatóságának szerda este megválasztott új elnöke hangsúlyozta: az állam csak addig száll be az üzletmenetbe, amíg a rendszernek szüksége van a megújításra, feltőkésítésre, minden egyéb, a későbbi privatizációval kapcsolatos állítás jelenleg a fantázia világába tartozik.
Kifejtette: a szövetkezeti hitelintézeti integráció átalakítására azért van szükség, mert az együttműködés eddigi formái nem voltak kellően erősek, és mert önmaguktól, önerőből megújulni nem képesek.
A héten megtartott közgyűlést követően elkezdődik a szövetkezeti hitelintézeti szektor átvilágítása, majd - az erre vonatkozó szabályzatok elfogadása után, de várhatóan még az év vége előtt - beáll a szektor és a központi bank egyetemleges felelőssége a kötelezettségeik vonatkozásában. A keresztgarancia tehát már idéntől életbe lép, így a szövetkezeti hitelintézetek partnerei (betétesei) jóval nagyobb biztonságban lesznek, mint korábban - hangsúlyozta.
Vojnits Tamás szerint alaptalan kisajátításként értelmezni a takarékszövetkezeti szektorban történteket.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
24 perce
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
körülbelül 1 órája
-
Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
2 órája
-
Klímavédelem: itt az idő, hogy a kormány álljon a változás élére
3 órája
-
Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
4 órája
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
5 órája
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
6 órája
Mfor.hu Top24
- Nem lesz egyszerű megállapodni a minimálbérről
- Hazatért a Rippl-Rónai-festmény
- Trump megint megcsinálta? Az elnök tiltása tovább emelheti a dízel árát
- Budaörs fügét mutat a kincstárnak
- Pénzt kapnak a laktanyák
- Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk
- NER-elszámoltatás: megállíthatatlanul áradnak a kormányzati feljelentések
Pénzügyi szektor
Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor
Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor
Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor
A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban.
Pénzügyi szektor
Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor
Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor
Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor
Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor
Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor
Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Közérdekű
Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
Egy hazai kutatás kereste, hogyan élhetünk hosszabb, boldogabb, teljesebb életet.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Hol drágulnak átlag felett a lakások Magyarországon?
13:13
-
Nagyon óvatosan a gyorsszervizekkel, a kontárok rácuppantak a váratlanul bajba kerülőkre
11:56
-
A kockázatos ötös: ezek kelthetik fel a NAV figyelmét
11:19
-
Hiába a háborúk és a bizonytalanság, ez nem állítja meg a turistákat
10:26
-
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
09:24
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2026. szeptember 25. 14:59
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
2026. szeptember 25. 17:59
-
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
2026. szeptember 25. 18:45
Ötmilliárd forintról van szó. 


