3p

Elindítja ETF-kereskedését Európában.

A Revolut, a világszerte immár 29 millió ügyféllel rendelkező pénzügyi szuperapp a mai napon bejelentette, hogy az Európai Gazdasági Térségben (EGT) minden ügyfele számára bevezeti az ETF-kereskedést. A mai naptól kezdve a Revolut Securities UAB ügyfelei EGT-szerte több mint 100 ETF-hez hozzáférhetnek, a minimális befektetési összeg pedig mindössze 1 euró. A Revolut az új ETF-kereskedési ajánlatát az Upvesttel együttműködve fejlesztette ki. Ez a berlini székhelyű, befektetési infrastruktúrákkal foglalkozó fintech cég nagymértékben skálázható befektetési API-kra specializálódott.

Az ETF az angol Exchange Traded Fund kifejezésből alkotott betűszó, amely tőzsdén kereskedett alapot jelent. Az ETF-ekkel az ügyfelek egyszerűen és rugalmasan diverzifikálhatják a piaci kitettségüket, hiszen ezek az alapok különböző értékpapírokba – például részvényekbe vagy kötvényekbe – fektetnek be, így sok időt és költséget takarítanak meg az ügyfeleknek az egyes értékpapírokba külön-külön történő befektetéseihez képest. Az ETF-ek vonzó megoldást jelentenek azon ügyfelek számára, akik hosszú távon kívánnak befektetni, és ők maguk nem akarnak túl sokat foglalkozni a kereskedéssel. 

Mától a Revolut az ETF-ek tekintetében átfogó lefedettséget kínál a feltörekvő iparágakra – például a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság, a hidrogén és a big data –, de a bevett ágazatok, mint a videojátékok, az erdőgazdálkodás, az elektromos járművek, a tiszta energia vagy a felhőalapú számítástechnika, valamint a hagyományos iparágak esetén is, többek között a technológia, az egészségügy, az energia, az utazás és szabadidő, és a biotechnológia területén. Az ajánlat a globális indexek többségére, köztük az S&P 500, a NASDAQ, a DAX és a FTSE indexre is kiterjed. A felhasználók úgy diverzifikálhatják a portfóliójukat, hogy nemcsak részvényeket, hanem kötvényeket és árukat is lefedő ETF-ekbe fektetnek be. 

A Revolut segítségével a befektetések mindenki számára elérhetőek. Fotó: Depositphotos
A Revolut segítségével a befektetések mindenki számára elérhetőek. Fotó: Depositphotos

A Revolut segítségével a befektetések mindenki számára elérhetőek: az ETF-ek esetében a minimális befektetési összeg csupán 1 euró. A Revolut appban az Irányítóközpont felületén a „Tőzsde” menüpontra koppintva az ügyfelek a befektetni kívánt pénzösszeget át tudják mozgatni ETF-ekbe. A felhasználók valós időben ellenőrizhetik az ETF-jeik teljesítményét folyamatosan frissülő figyelőlisták, kereskedési grafikonok és piaci hírek segítségével – mindezt a Revolut appon belül. A csomagtól függően az ügyfelek havonta 1 (Standard), 3 (Plus), 5 (Premium) vagy 10 (Metal) ingyenes kereskedést hajthatnak végre. Az ingyenes limit túllépése után minden egyes kereskedésre 0,25 százalékos (minimum 1 euró) változó díjat kell fizetni. A Revolut emellett letétkezelési díjat is alkalmaz, amelynek mértéke a felhasználói eszköz piaci értékének évi 0,12 százaléka, de ezt havonta számítja fel.

A Revolut azt tervezi, hogy a következő hónapokban az Upvesttel együttműködve európai tőzsdén jegyzett részvényekkel és más kereskedési termékekkel bővíti kínálatát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG