1p
Újabb kisokost dolgozott ki a PSZÁF. Ezúttal a devizahitel-adósok által igénybe vehető állami fizetéskönnyítő programokról és a konstrukciók tudnivalóiról tájékoztatja a fogyasztókat a felügyelet. Az összefoglaló a lehetőségek igénybevételének határidejére is felhívja a figyelmet.

A PSZÁF devizahitel-adósoknak készített kisokosa az árfolyamgátra, az otthonteremtési kamattámogatásra és a Nemzeti Eszközkezelő konstrukciójára vonatkozó legfőbb tudnivalókat tartalmazza, valamint kitér az átlátható árazású hitelekre vonatkozó új szabályokra is.

Év végéig lehet az árfolyamgátat, és a kamattámogtást igénybe venni

A rögzített árfolyamú törlesztési lehetőséget (új típusú árfolyamgát) a hiteladós idén december 31-ig veheti igénybe pénzügyi szolgáltatójánál. Ha az ügyfél hitele megfelel az előírt feltételeknek, az intézmény köteles az erre vonatkozó szerződést megkötni. A program a kiszámítható és az átmenetileg csökkenő törlesztőrészletek mellett azért is kedvező, mert az ügyfél kamattartozását részlegesen elengedik.

Az állami otthonteremtési kamattámogatás is a bajba jutott hiteladósoknak nyújt segítséget. Az állam meghatározott forint kölcsönök kamatfizetéséhez a futamidő első öt évében kamattámogatást nyújt. Ez az idén december 31-ig igényelhető lehetőség kizárólag a forint alapú hitelekhez vehető igénybe, ahol a kamat, a költség, s a tőke törlesztése is forintban történik.

Az Eszközkezelő a legrászorultabbaknak segít

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. feladata azon szociálisan leginkább rászorult hiteladósok megsegítése, akiknek jelzáloghitellel terhelt ingatlanuk van, és fizetési kötelezettségeiknek tartósan nem tudnak eleget tenni. A NET Zrt. a törvényben foglalt feltételek fennállása esetén a hitellel érintett ingatlanokat megvásárolja úgy, hogy az adós bérlőként a lakásban maradhat.

Így lesz átlátható az árazás

Az átlátható árazásra vonatkozó rendelkezések szerint a jelzáloghitel-szerződések megkötésekor a pénzügyi intézmények kötelesek a kamatláb változását ellenőrizhető külső mutatókhoz (például bankközi kamatokhoz) igazítani vagy hosszú időre fixálni. Így az ügyfelek a korábbiaknál átláthatóbb, követhetőbb jelzáloghiteleket érhetnek el. Az új jelzáloghitel-szerződéseken túl az adós kérésére idén augusztus 31-ig lehetőség van arra is, hogy a már korábban megkötött jelzáloghitel szerződést is átlátható árazásúvá alakítsák át (módosítsák, újrakössék vagy kiváltsák), ha 2012 áprilisát követően a futamidőből még több mint egy év van hátra. A PSZÁF tájékoztatása szerint azonban egyes esetekben az átlátható árazásúvá alakított konstrukciók hiteldíja akár magasabb is lehet, az igénylés előtt az ügyfeleknek érdemes a hitelt nyújtó intézmény ajánlatát alaposan mérlegelni, hogy az megfelel-e hosszú távú teherviselő képességüknek.

A PSZÁF által kidolgozott kisokos ezen a linken érhető el>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG