3p

Bár a kamatkörnyezet emelkedése ellenére a bankok sokszor a piaci helyzethez képest visszafogottabban emelik a kamatokat a hitelesekért folytatott versenyben, a hitelekért többet kell fizetni, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Igaz ez a fogyasztási hitelekre, köztük a személyi kölcsönökre is. Ezek azonban akár egy olcsóbb konstrukcióval, a szabad felhasználású jelzáloghitellel is helyettesíthetőek - derül ki a money.hu összeállításából. 

A 2010-es évek második felében, az alacsony kamatok korszakában a személyi kölcsönök vették át az uralmat a szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető hiteleknél, mert a 2000-es években megszokott magas kamatokhoz képest jóval olcsóbban elérhetőek voltak, egyben versenyre keltek a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel is. Beszédesek még az idei adatok is.

Most olcsóbban ki lehet jönni jelzáloghitellel. Fotó: Depositphotos
Most olcsóbban ki lehet jönni jelzáloghitellel. Fotó: Depositphotos

Az év első kilenc hónapjában a jegybanki adatok szerint közel 400 milliárd forint értékben kötöttek személyi kölcsön-szerződéseket a bankok, a szabad felhasználású jelzáloghitelek 62 milliárd forintos összegéhez képest.

Ugyanakkor szeptemberben a személyi kölcsönök átlagos hitelköltség-mutatója 17,2 százalékot tett ki, a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél ez 10 százalék alatt maradt, egészen pontosan 9,87 százalék volt. Vagyis utóbbiak jóval olcsóbban elérhetőek, igaz, mivel jelzáloghitelről van szó, a személyi kölcsönökhöz képest több adminisztráció kíséri a hitelfelvételt.

A két kölcsöntípus hitelköltség-mutatója közötti jelentős különbség a havi törlesztőrészletet is befolyásolja.

Összességében a szabad felhasználású jelzáloghitelek a magasabb hitelfelvételi kiadások ellenére olcsóbbak lehetnek a hitelesek számára.

A money.hu hitelkalkulátorai szerint 5 éves futamidő és 4 millió forintos hitelösszeg esetében a legkedvezőbb szabad felhasználású jelzáloghiteleknél a teljes visszafizetendő összeg 100-300 ezer forinttal alacsonyabb lehet. 

A money.hu szerint kulcsfontosságú, hogy akár személyi kölcsönről, akár szabad felhasználású jelzáloghitelről van szó, a hitelfelvétel előtt alaposan át kell nézni a bankok kínálatát, mert jelentős eltérések lehetnek. Ahogy az is lényeges, hogy bár szabad felhasználású mindkét hiteltípus, olyan célra érdemes felvenni, amely hosszú távú beruházás. Például autóvásárlás vagy épp lakásfelújítás, ami pedig akár az ingatlan értékének emelkedésén keresztül megtérülő kiadás lehet. Ez különösen lényeges abból a szempontból is, hogy a szabad felhasználású jelzáloghitelhez ingatlanfedezet kell biztosítani. 

A szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatát és törlesztőrészleteit még kedvezőbben befolyásolhatja, ha a bankok között ezen a területen is fokozottabbá válik a verseny. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG