3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A bankszektorban az egyre hangsúlyosabb digitalizáció és a szigorodó tőkekövetelmények miatt további konszolidáció várható.

Egyre inkább úgy látszik, hogy a lakossági piacon 4-6 nagybank elég a szolgáltatások biztosításához - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára.

A hitelintézeti termékek és szolgáltatások fejlesztésében ma már az elektronikus termékekre helyezik a legnagyobb hangsúlyt a bankok, a digitalizációnak meghatározó a szerepe a szektor további konszolidációjában, fejlődésében.

Így ma már a fiókbezárás nem a visszavonulást, hanem az alkalmazkodást jelenti az ügyfélkör változó igényeihez - tette hozzá a főtitkár. Megjegyezte: az e-termékek kifejlesztése és bevezetése költséges, azonban az üzemeltetésük takarékos, a termékárazásokban pedig régóta elvált a papír és az e- termékek árazása, ami a jövőben is folytatódik.

Ahhoz azonban, hogy a fogyasztók egyre kiterjedtebben érezhessék az elektronikus fejlődés előnyeit, megfelelő jogszabályi háttérre is szükség van. A jogalkotók szempontjából ezt tekintem a következő évek legnagyobb kihívásának, hiszen egy gyorsan fejlődő és innovatív technológiát kell a tendenciákat, trendeket jól felmérve jogszabályi keretek között tartani – mondta el.

A fejlett országokban a válság éveiben a nagybankokkal kapcsolatban a "too big to fail" (túl nagy, hogy tönkremenjen) elv határozta meg a gazdaságpolitikai megközelítések többségét. Ennek folytatásaként és veszélyeinek elkerülése érdekében ma a szabályozás a bankok tevékenységéhez mind nagyobb tőkeszükségletet ír elő. A kisebb pénzintézetek ma a "too small to survive" (túl kicsi a túléléshez) kihívással szembesülnek, ez a folyamat több fúziót is magával hozhat.

A hazai bankpiacon is további konszolidációt vár Kovács Levente. Az egyre szigorodó tőkekövetelmények hatására az itteni hitelintézetek anyabankjainak esetleges fúziója kihat majd a hazai piacra is, ahol emiatt összeolvadások várhatóak.

Az 50 százaléknál nagyobb arányban hazai tulajdonú bankrendszer már megvalósult, és felidézte, hogy ehhez hozzájárult a Budapest Bank teljes, valamint az Erste részleges megvásárlása, és a magyar tulajdonú kisbankok megerősödése.

Mire lenne szükség?

Hangsúlyozta, vállalati területen a banki paletta bővülése és nemzetközi szélesedése eredményezhetné az ország tőkevonzó képességének javulását. A szövetség tapasztalatai szerint azokból az országokból érkezett a legtöbb működőtőke Magyarországra, amelyek olyan bankokkal rendelkeznek, amelyek az ország vállalati piacán erős pozíciókkal bírnak.

Ilyenek különösen a német, az osztrák és az olasz bankok, illetve az amerikai hitelintézetek. Összesen 13 különböző országból van jelen bank Magyarországon, ezen országok adják a működőtőke-beáramlás 85 százalékát.

Példaként említette, hogy nincsenek Magyarországon angol, spanyol, svájci vagy török, illetve arab bankok sem. Az arab bankok eddigi távolmaradása azért is érdemel figyelmet, mivel az arab pénzügyi szabályok nagyban különböznek az európai bankolástól. Így nem véletlen, hogy a jó diplomáciai kapcsolatok ellenére az arab országokból érkező működőtőke és egyéb tőkebefektetések alacsony szinten vannak.

A főtitkár ugyanakkor pozitív fejleményként szólt a Bank of China fióktelep megjelenéséről, amit a magyar gazdaság iránti bizalom erősödésével minden bizonnyal továbbiak követnek majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG