2p
Megkezdődött az MKB Bank tavaly decemberben bejelentett, leányvállalatokra is kiterjedő újjászervezése. Első lépéseként az MKB Bank értékesítette tulajdonrészét biztosító társaságaiban, valamint önálló pénzügyi társaságot hoz létre a bankot terhelő rossz portfólióelemek kezelésére.

A magyar állam 2014. december 18-ától átadta az MKB Bank tulajdonosi és igazgatósági jogainak gyakorlását a Magyar Nemzeti Banknak, amely, összhangban a korábban meghirdetett célokkal, az MKB vezetésével együtt szervezi újjá a hitelintézetet, a leányvállalatokra is kiterjedően - írják friss közleményükben.

Csak egy morzsát tartanak meg a biztosítókból

Ennek első lépéseként a jegybank 36,5-36,5%-ot értékesített az MKB Általános Biztosító Zrt-ben, valamint az MKB Életbiztosító Zrt-ben meglévő 37,5-37,5%-os MKB-részesedéséből, 1 millió euró értékben, a biztosítótársaságok többségi tulajdonosának, a Versicherungskammer Bayern-nek. Így elkerülhető, hogy további tőkeinjekciókat kelljen adni a cégeknek, ráadásul a befektetés megtérülése már középtávon sem várható. Az idén januárban lezáródó tranzakció után is megőriz azonban 1-1%-os részesedést a két biztosítóban, amelyek továbbra is az MKB nevét viselik majd.

Jön a rossz bank

Az MKB Bank felgyorsítja a korábbi évek veszteségeiért döntően felelős rossz portfólióelemek különválasztását is. A folyamat során önálló pénzügyi társaságot (MKB Pénzügyi Zrt.) hoz létre, amely képes a bank mérlegétől teljesen elkülönítetten, hatékonyan kezelni a leválasztott portfólióelemeket. 
Az MKB Bank újjászervezése nem fogja érinteni a banki szolgáltatások folytonosságát, és az ügyfelek kizárólag a sikeresen megvalósított program kedvező hatásait érzékelik majd - ígérik.

A vezetés is új

Korábban a portfolio.hu kérdésére a jegybank azt válaszolta: az MNB a szerkezetátalakítás során a pénzügyi intézmény egyes vezető állású tisztségviselőinek megbízatását visszavonta. Az MKB Bank teljes vezérkarát leváltották, a kirendelt szanálási biztosok (Földényiné Láhm Krisztina, Nyemcsok János, Sándor Benedek és Szuromi-Kovács János) alkotják az új menedzsmentet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG