1p
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon kedden közzétett videoüzenetében az állította, hogy a kormány és a bankok között született megállapodás eredményeként minden devizahiteles család jobban jár.

Az MTI által idézett, a Fidesz.hu-n is szereplő videoüzenetben a miniszterelnök felidézte: a nemzeti konzultáción a válaszadók kétharmada úgy foglalt állást, hogy a kormány nyújtson segítséget annak az egymillió családnak, amely a "lakás-devizahitelek árnyékában" él. Hangsúlyozta, hárommillió ember otthonáról van szó. Szerinte a jó hír az, hogy "hosszú, éles és elhúzódó küzdelmek" után a kormánynak a napokban sikerült megegyeznie a bankokkal, a megállapodás eredményeképpen pedig minden devizahiteles család jobban jár. Azok is, akik már fizetésképtelenek, azok is, akik hónapról hónapra élnek és a középosztályhoz tartozók is - sorolta.

Üzenetében a miniszterelnök egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésnek jogvesztő a határideje, azaz december 30-ig jelezni kell a bankoknál, ha valaki élni akar e lehetőséggel. Orbán Viktor javasolta továbbá az érintetteknek: mivel a kormány megteremtette a munkaadók segítségnyújtási lehetőségét is a végtörlesztéshez, ne csak a bankoknál, hanem a munkáltatójuknál is jelentkezzenek.

Amint az MTI korábban írta, csak azok a devizahitel-adósok élhetnek a legutóbb kidolgozott lehetőséggel, akik ingatlanának az eredeti folyósítás pillanatában a forgalmi értéke nem haladta meg a 30 millió forintot. Másrészt az árfolyamgátnál alkalmazott árfolyamszint sem változott, a svájci franknál a 180 forint, az eurónál a 250 forint alatt hitelt felvevőkre vonatkozik a könnyítés. A japán jennél az új program az eddigi 2 forintról 2,50 forintra emelte a rögzített szintet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG