2p
Négy volt vezetőt büntetett meg a Magyar Nemzeti Bank, a betöltött tisztséghez kapcsolódó fokozott felelősségi előírások jelentős megsértése miatt.


MTI: Jászai Csaba

A Magyar Nemzeti Bank összesen 76 millió forint személyi bírságot szabott ki a felszámolás alatt lévő Széchenyi Bank négy volt vezető állású személyére a betöltött tisztséghez kapcsolódó fokozott felelősségi előírások jelentős megsértése miatt - közölte ma a jegybank.

Az intézmény 20 millió forint összegű bírság megfizetésére kötelezte Sz. T.-t, a 2015. augusztus 14-től felszámolás alatt álló Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. korábbi vezérigazgatóját, igazgatósági elnökét, 19-19 millió forintnyi bírság megfizetésére D. K.-t, a bank volt általános vezérigazgató-helyettesét, igazgatósági tagját, illetve L. Zs-t, a hitelintézet volt üzleti vezérigazgató-helyettesét, igazgatósági tagját, felügyelő bizottsági tagját, és 18 millió forint bírság megfizetésére T. Zs-t, a hitelintézet korábbi igazgatósági tagját.

A jegybank célvizsgálatában a 2011. december 31. és tavaly augusztus 1. közötti időszakra vonatkozóan tekintette át, hogy a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. volt vezető állású személyei a beosztásukkal járó fokozott szakmai követelményeknek megfelelően, elvárható gondossággal és szakértelemmel, a bank és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével és a jogszabályoknak megfelelően végezték-e feladataikat.

A célvizsgálat nyomán született határozataiban az MNB rendkívül súlyosnak minősítette a volt vezető állású személyek által elkövetett jogsértések jellegét, tárgyi súlyát és következményeit. Ezek magukban hordozták a megbízható és eredményes banküzemi működésben érdekeltek – kiemelten a betétesek, illetve a hitelezők, tulajdonosok – érdeksérelmének kockázatát, amely be is következett.

Az MNB még tavaly december 5-én vonta vissza a bank tevékenységi engedélyét, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált. A jegybank 2015. március 3-án ismeretlen tettesek ellen feljelentést is tett a hitelintézetnél bűncselekmények elkövetésének gyanúját felvető események miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG