5p

Április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven, új, egységes arculattal folytatja tevékenységét. A mögöttünk álló hosszú hétvégén a fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott. Az alapos előkészületeknek és az átállás ütemtervszerű megvalósításának köszönhetően a bank az előre jelzett határidőre újra üzembe helyezte az érintett rendszereket és csatornákat. Így május 1-jétől az MBH Bank szolgáltatásai már zavartalanul működnek, május 2. reggel óta pedig a bankfiókok is a szokásos nyitvatartás szerint várják az ügyfeleket. Ezzel lezárult a Magyar Bankholding keretében több mint két éve tartó fúziós folyamat, amely révén létrejött Magyarország második legnagyobb, tisztán magyar tulajdonú hitelintézete.

Közleményük szerint az MBH Bank jelenleg mintegy kétmillió lakossági és vállalati ügyfelet szolgál ki. Összesített mérlegfőösszege meghaladja a 10 600 milliárd forintot, ezzel Magyarország második legnagyobb bankja. A banknál elhelyezett betétállomány 6500 milliárd forint, míg a bruttó hitelállomány 5000 milliárd forint felett alakul.

MBH Bank Bicskén. Forrás: MBH Bank
MBH Bank Bicskén. Forrás: MBH Bank

Jogelődjeinek köszönhetően az MBH Bank már az indulásakor piacvezető számos területen, többek között a vállalati szegmensben, azon belül is a mikro-, kis- és középvállalati hitelezésben, a lízingpiacon, az agrár- és élelmiszeripari üzletágakban. Az egyesülést követően az MBH Bank rendelkezik a legnagyobb fiókhálózattal, közel 500 helyen várják az ügyfeleket személyesen. Emellett az egyik legkiterjedtebb hazai ATM-hálózatot üzemelteti a bank, országszerte 800 ATM áll készpénzfelvételhez rendelkezésre, ebből közel 140 berendezésen az ügyfelek számlájukra készpénzt befizetni is tudnak.

„Egy sikeres és Európában példanélküli léptékű és sebességű hármas bankfúzió végén vagyunk, melynek lebonyolításáért ezúton is szeretnék köszönetet mondani 10 ezer kollégámnak és sok száz partnerünknek, akik nélkül nem tudtuk volna ilyen gördülékenyen véghez vinni ezt az egyesülést. A fúzió vége ugyanakkor új kezdet: a stabil alapokra dinamikus, digitális, piacvezető bankot építünk, mely hatékonyan támogatja a hazai gazdaságot, több és vonzóbb terméket kínál az ügyfeleknek és erősebb versenyt diktál a hazai bankpiacon” – mondta Dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.

Egységesebb termék- és szolgáltatáskínálat

Az egyesülést követően az ügyfelek fizetési számla-, bankkártya-, hitelkártya és hitelszámlaszámai nem változnak, és a használatban lévő, érvényes bankkártyák is ugyanúgy használhatóak, mint korábban. A megszokott banki elektronikus csatornák – a megszűnő Takarék Videobank kivételével – változatlan szolgáltatásokkal, de új elnevezésekkel és arculattal működnek tovább. A megkötött személyi kölcsönök, jelzáloghitelek, folyószámlahitelek és Babaváró hitelszerződések az eredeti szerződési feltételek mellett, változatlan formában élnek tovább.

2023. május 1-je után egységesebb termék- és szolgáltatáskínálattal várja a bank új és potenciális ügyfeleit, vagyis olyan ajánlatok is elérhetőek lesznek az egységes ügyfélkör számára, amelyek korábban csak az egyik vagy a másik tagbankban szerepeltek a kínálatban. Ilyen például a nemrég megújult Zöld Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel. Ugyanígy a lakossági ügyfelek szélesebb köre számára lesz elérhető a VISA Zöld bankkártya és a GO hitelkártyacsalád is. Az év során folytatódik a termékpaletta egységesítése, valamint új termékeket – köztük új megtakarítási terméket – is tervez az új bank. Emellett a nyár folyamán, fokozatosan vezetik be az új banki mobil applikációt.

Új, egységes arculat

Az egyesült hitelintézet 2023. május 1-jével egységes márkanévvel és arculattal kezdte meg önálló működését. Az új márkaarculatot friss színek jellemzik, míg a betűk modern, lekerekített vonalvezetést kaptak. Ezzel a letisztult arculattal folytatja tovább az építkezést az MBH Bank.

Az új márka bevezetését több szakaszból álló országos névbevezető kampány, számlanyitáshoz kapcsolódó reklámkampány, markáns társadalmi felelősségvállalási és szponzorációs programok támogatják. A névbevezető kampány az első hetekben egyszerű üzenettel, az új név tudatosítására koncentrál, míg az MBH Bank márka a későbbiekben, júniustól mutatkozik be igazán. 

MBH Bank a Váci úton. Forrás: MBH Bank
MBH Bank a Váci úton. Forrás: MBH Bank

Az egyesülést követően mindenre kiterjedő átmárkázást indított el az MBH Bank. A folyamat során prioritást kaptak az ügyfelek által használt és látogatott csatornák, a weboldal, a digitális csatornák és a bankfiókok, ezek átmárkázása indult meg elsőként. Az MBH Bank a teljes országos fiókhálózatát több lépcsőben, a tervek szerint az idei év végig márkázza át. A fiókok belső átalakítása során az MBH Bank egy modern, több szakértőt alkalmazó, országszerte egységes szolgáltatási színvonalat biztosító, elsősorban tanácsadásra épülő fiókhálózat kialakítását célozza.

Májustól elindult a teljes bankkártya-portfólió cseréje is. 25-féle dizájn készült, a csere pedig fokozatos lesz, a kártyákat lejáratkor váltja át megújult arculatúra a hitelintézet.  Május 1-jétől az ügyfelek valamennyi korábban megszokott kommunikációs csatornán – az internetbankban, a mobilalkalmazásban, a számlakivonatokon, a postai és elektronikus leveleken – már az MBH Bank márkanévvel és az új, egyedi színvilággal találkozhatnak, míg az MKB Bank és a Takarékbank arculatát kivezetik.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG