1p
A kormány jól nyúlt hozzá a legfontosabb kérdésekhez, a konzultáció terén azonban rosszul vizsgázott; a kamatnövekedést a gazdasági körülmények változása indokolta; a bankoknak nem volt elegendő forintbetét-állományuk ahhoz, hogy a végtörlesztés kapcsán hitelháborúba kezdjenek - nyilatkozta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő interjúban.

Patai Mihály a lapnak azt mondta: tudomásul kellene venni, hogy a következő években hozzá kell szoknunk a stagnáláshoz, a zéró vagy attól alig eltérő növekedéshez; ez a realitás, s ez pártoktól és kormányoktól is független, mert világgazdasági jelenség.

Az Orbán-kormány kétharmados legitimációja a bankár szerint önmagáért beszél. A kabinet a realitások felé fordult, jól nyúlt hozzá a legfontosabb kérdésekhez: az eladósodást megállította, a közkiadásokat kézben tartja.

A megegyezés - Patai Mihály, Matolcsy György és Szász Károly

"A lényeg az, hogy az Orbán-kormány 2010-ben és 2011-ben is alacsony költségvetési deficittel zárt, s a maastrichti elvárásoknak megfelelő számokat tervez az idei évre is. Ebből következően a nem ortodox gazdasági lépéseket is válságintézkedésnek fogom fel. A végeredmény fontos: hazánk továbbra is Európa és a világgazdaság egyik legalacsonyabb költségvetési deficitjével büszkélkedhet" - mondta.

Konzultációból rosszul vizsgázott a kormány

Hozzátette ugyanakkor: Magyarország helye Európa közepén van, a kormánynak ezért minden érdemi lépéséről konzultálnia kellene a legfontosabb európai szereplőkkel. "Konzultáció nélkül nincs együttműködés. Ezen a téren a kormányzás rosszul vizsgázott. A Valutaalaphoz való visszatérés remélhetően fontos fordulatot fog eredményezni" - mondta. Úgy vélekedett, hogy a bankszövetség kormánnyal kötött egyezsége jó segítője lehet az IMF-fel zajló tárgyalásoknak is.

Arra a kérdésre, hogy tapasztalható-e betétkivonás, a bankszövetség elnöke azt válaszolta: szerencsére nem ez a mérvadó, január első hetében is a betétállomány növekedését tapasztalták.

Végtörlesztés: hiánycikk volt a forint

A devizahitelek problémáját a bankár szerint nem lehet egyetlen huszárvágással megoldani, a konszolidáció néhány évig is el fog tartani.

A bankszövetség vezetője szerint a bankok nem gátolták a végtörlesztés folyamatát, hanem nem volt elegendő forintbetét-állományuk ahhoz, hogy hitelháborúba kezdjenek. A kamatnövekedésben sem volt semmiféle koordináció, ezt a gazdasági körülmények változása, az európai likviditási helyzet, az országkockázati felár és más tényezők diktálták - mondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG