A Magyar Nemzeti Bank – a Kormány által 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetben helytálló hősök tiszteletére – „Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek” megnevezéssel 10 és 20 forintos címletű érmét bocsát ki – derül ki a hétfői Magyar Közlönyben megjelent egyik rendeletből.
Eszerint az érmék hátlapján nincs változás, míg az előlapon szív alakot formázva a veszélyhelyzetben helytálló, különböző foglalkozású emberek sematikus ábrázolása látható, az ábrázolás alatti két vízszintes sorban a „TISZTELET” és az „A HŐSÖKNEK” felirattal.
Az érméből 2-2 millió darab kerül forgalomba, ebből 2500 darab különleges (ún proof) technológiával készül.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



