Az idei verseny év végéig tart, a legtöbb aranytallért szerzett középiskola pedig egy interaktív táblát kap, a második és harmadik helyezett iskolák pedig projektorokkal lesznek gazdagabbak.
A Pénzügyi Kisokos országos oktatási programot az Erste Bank Hungary Zrt. 2009 májusában indította el. A program keretében a bank munkatársai és szakemberei egy osztályfőnöki óra keretében egy, a 12-18 éves korosztály számára összeállított – és a Magyar Nemzeti Bank által jóváhagyott – interaktív előadás keretében beszélnek a gyerekeknek az alapvető pénzügyi ismeretekről: arról például, hogy mi a megtakarítás és a hitel, hogyan kell használni a bankkártyát, vagy, hogy miként lehet diákhitelt igényelni. A bank munkatársai több mint 240 előadást tartottak már több, mint 70 iskolában.
Az Erste Bank Hungary Zrt. támogatásával ismét elindult a Pénzügyi Kisokos Iskolák Versenye a Honfoglalóban.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Több száz milliárd forintos mozgástere lett a kormánynak
6 perce
-
Ennek Trump nagyon nem örülne, kétségek gyötrik a befektetőket
24 perce
-
Mindenkit megkavart nyitásban a pesti tőzsde
44 perce
-
Hiába a barátság, Ficóék nem csatlakoznak Orbán Viktor frakciójához
körülbelül 1 órája
-
Orbán Viktor: 4-5 eszközt is jelenthet az amerikai védőpajzs
körülbelül 1 órája
-
Jó napot csinált Lázár Jánosnak az állami hivatal
2 órája
-
A borzasztó számok után a tőzsde is esett
2 órája
Mfor.hu Top24
- Hihetetlen, mi történt Lázár János felségterületén
- Magyarország egy főre jutó egészségügyi kiadása nagyon messze van az OECD-átlagtól
- Mészáros Lőrinc budai étterme összefogott az ATV-vel is
- Karácsony Gergely már látja a fényt Pest főutcáján
- Mi történt? Két felsővezető is távozik az egyik legnagyobb kereskedelmi televíziótól
- Hilarion-ügy: lesöpörhette a kormány az Alkotmányvédelmi Hivatal kérését
- Itt a 14 termék listája, amivel februág végéig bővül az árrésstop-lista
Pénzügyi szektor
Tízezer milliárd forint felett van az Erste által kezelt ügyfélvagyon
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 12:53
A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek.
Pénzügyi szektor
A Magyar Bankszövetség nem hagyta szó nélkül a tervezett adóemelést
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 16:31
A szervezet szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.
Pénzügyi szektor
Elméletből jeles: így felelnek a magyarországi cégek fenntarthatóságból
Imre Lőrinc | 2025. november 10. 10:12
Évek óta stagnál a magyarországi cégek fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét mérő mutató. Bár a fő index egy nagyon szűk sávban mozog, az egyes alpontokra adott válaszok, és leginkább a nagy- és kisebb vállalatok hozzáállásában bekövetkezett változások igencsak figyelemre méltók. A K&H fenntarthatósági index részleteit a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében ismerhettük meg.
Pénzügyi szektor
Tanulságos volt a spanyol áramszünet: a bankoknak is fel kell készülniük a jövőben az ilyen eseményekre
Herman Bernadett | 2025. november 9. 14:41
Leálltak az ATM-ek és a bankkártyás fizetés a tavaszi spanyol és francia áramszünet idején. A jövőben lehetnek még hasonló krízisek, de a bankoktól elvárják, hogy ilyenkor is üzembiztosan működjenek.
Pénzügyi szektor
Néhány milliárdot ma is adtak valakik az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. november 5. 12:05
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor
A kenyai tragédia után: magánrepülős balesetre is fizet a biztosító?
Imre Lőrinc | 2025. október 31. 14:49
A rövid válasz igen, ugyanakkor alaposan át kell nézni, hogy mit is tartalmaz az adott szerződés. A lapunk által megkérdezett biztosítási szakértő elmondta, hogy egyre tudatosabbak a magyar utazók, napi néhány százforintos pluszköltséggel pedig jelentősen javíthatjuk az utasbiztosítás fedezetének tartalmát.
Pénzügyi szektor
A bankok ellenzik az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 12:06
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes ATM készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak.
Pénzügyi szektor
Igazán jól teljesített az október végén lejárt OTP Megatrend II. Hozamvédett Zártvégű Alap
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 11:29
Jó befektetésnek bizonyult az alap, amely azokra a cégekre tett, amelyek a mesterséges intelligenciák fejlesztéséhez és alkalmazásához kínálnak hardver és szoftver megoldásokat.
Pénzügyi szektor
Az Erste Csoport tovább növelte ügyfélállományát
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 07:53
Ismét javították a 2025-ös pénzügyi kilátásokat.
Pénzügyi szektor
Győzött a mesterséges intelligencia: közel ezer banki dolgozót készülnek lapátra tenni Hollandiában
Privátbankár.hu | 2025. október 28. 19:12
Az ING Bank akár 950 munkahelyet is megszüntethet Hollandiában a jövő év végéig, részben azért, mert bizonyos munkaköröket mesterséges intelligencia (MI) válthat fel – derül ki a bank előrejelzéséből, amelyet a holland munkaügyi hivatalhoz (UWV) nyújtottak be.
Heti top
- Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve) 2025. november 8. 16:16
- Megint el fogják inflálni a megtakarításainkat? 2025. november 11. 05:42
- Holnaptól horror jön a kutakon, érdemes még ma tankolni 2025. november 7. 10:35
- Zelenszkij mondott egy számot: Putyinnak ez fáj igazán? 2025. november 12. 16:37
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve) 2025. november 8. 16:16
- Kilőtte Oroszország Ukrajna egyik legnagyobb hőerőművét 2025. november 3. 11:01
Friss
Makro / Külgazdaság
Ennek Trump nagyon nem örülne, kétségek gyötrik a befektetőket
Infláció és hitelesség: egyre ráncosabb lehet Jerome Powell homloka.
24 perce
MBH Bank elemzés
-
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
Piac&Profit cikkei
-
Szárnyal az elektromos autó piac
09:56
-
Simor András: A közvélemény-kutatások eredményétől függ, hogy lesznek-e még választási osztogatások
09:18
-
Felpörgött a lakásépítés
09:01
-
Nem hozta a kötelezőt Amerika zászlóshajója
06:37
-
A kormány osztogatáscunamijából az anyák szja-mentessége viszi a pálmát
05:28
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
-
Kilőtte Oroszország Ukrajna egyik legnagyobb hőerőművét
2025. november 3. 11:01
-
Brüsszelben csapott össze Zelenszkij és Orbán Viktor
2025. november 5. 06:38
top 24
-
Simor András: A bankadóval az Orbán-kormány első megszorító intézkedése már meg is történt
2025. november 14. 05:44
-
A kormánynak is fáj a bankadó duplázása, nincs papír az amerikai szankciók alóli mentességről
2025. november 13. 13:08
-
Orbán Viktor Dobrev Klárával együtt örülhet a legújabb közvélemény-kutatásnak
2025. november 13. 11:11
-
Tizenegy milliárd dollár nyomtalanul eltűnt – a szegények bánták Trump és a demokraták csatáját
2025. november 13. 15:14
-
Nagyon sokba került ez az engedély – az utca embere az Orbán–Trump-találkozóról
2025. november 13. 19:07
Nem kis pénz. 

