1p
Több mint negyedével növekedett tavaly a bankoknál az átstrukturált hitelek állománya, az átstrukturálás azonban sok ügyfélnél csak elodázza a problémát - írja a Világgazdaság.

A lap Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai alapján ismerteti: a hitelintézeteknél több mint 2100 milliárd forintra növekedett 2012 végére az átstrukturált hitelek állománya, 26,3 százalékkal bővült 2011-hez képest. A jelentős növekedés mögött két szektor – a lakossági és az önkormányzati áll -, a vállalatoknál kis mértékben ugyan, de csökkent tavaly az állomány.

A lakossági ügyfeleknek már 1371,8 milliárd forintnyi kölcsönét tartották nyilván átsrukturáltként a bankok, amely bő másfélszerese az egy évvel korábbinak. Az önkormányzati ügyfeleknél az átütemezett állomány 7,6 milliárdról 35 milliárd forint fölé ugrott egy év alatt. Az átütemezett hitelek 85 százalékát idegen fizetőeszközben tartották nyilván.

Egyre nehezebben törleszt a lakosságA PSZÁF tájékoztatása szerint 2012. IV. negyedévében a hitelintézetek teljes hitelportfóliójában a nem teljesítő (90 napot meghaladóan késedelmes) hiteleinek aránya 0,1 százalékponttal, 13,8%-ra csökkent. A javulásban fontos szerepet játszott a vállalati hiteleknél elindított portfóliótisztítás. Ezzel egyidejűleg azonban a lakossági NPL ráta 0,5 százalékponttal, 16,2%-ra emelkedett. A romlás mind a forint, mind a deviza hiteleket érintette.

Különösen kedvezőtlen, hogy egyrészt folyamatosan nő az éven túli tartozások aránya, ami arra utal, hogy a késedelmes adósoknak tartós pénzügyi problémái vannak. Ráadásul már az árfolyamgátba belépett adósok között is megjelentek a nemteljesítések.

Bár az átstrukturálás elvben a hitelszerződés - és az adós - megmentését szolgálná, a jelek szerint nagyon sok esetben csak időnyerésre elég. Az átütemezett kölcsönöknél ugyanis meglehetősen fegyelmezetlenek az ügyfelek, és nagyon magas a késve teljesítő adósok aránya.

A vállalati hiteleknél például a kimutatott állomány csaknem egyharmada 90 napon túli csúszásban van, és a 90 napon belüli késedelemben lévő aránya is közelíti a 10 százalékot, míg a lakossági ügyfeleknél az állomány 21,4 százaléka volt 90 napon túli késésben, valamivel több mint egynegyedének késedelme pedig még nem érte el a három hónapot.

Nem gond a törlesztés? Csak az érintettek negyede lépett be az árfolyamgátba

Tavaly év végéig a jogosultak 26 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe; a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2012. december 31-ig 102 201 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG