5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.


Az első félévet 69,2 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a bank – mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója a féléves eredményeket ismertető sajtótájékoztatón. A működési bevétel az előző év azonos időszakához képest 6 százalékkal növekedett, elsősorban a 23 százalékkal magasabb díj- és jutalékbevételek miatt. A működési költségek 12 százalékkal emelkedtek, részben a személyi költségek növekedése miatt, az Erste ugyanis bővítette az alkalmazottak számát. A működési eredmény 124 milliárd forint lett.

A hitelállomány növekedett, 6 százalékkal nőtt a volumen elsősorban a lakossági hitelek 13 százalékos emelkedésének köszönhetően. Az új kihelyezés 24 százalékkal bővült, szintén főleg a lakossági ágazat miatt. Az új jelzáloghitelek kihelyezése 34 százalékkal, a személyi kölcsönöké 53 százalékkal, a támogatott hitelekkel együtt a 63 százalékkal ugrott meg – mondta Harmati László vezérigazgató-helyettes. A digitálisan aktív ügyfelek aránya már 70 százalék fölött van, az új ügyfelek közül szinte mindenki használja a digitális megoldásokat.

A vállalati hitelezés még nem jött rendbe

A lakossági ügyfélvagyon már közel jár a 7 ezer milliárd forinthoz, ezen belül 71 százalék a befektetések aránya. A tartós befeketési számlák (TBSZ) és nyugdíj-előtakarékossági számlák (NYESZ) piacán az Erste részesedése már 35 százalék fölött van. 

„Reménykedünk, hogy a tavalyi év volt a vállalati hitelezés mélypontja” – mondta Cselovszki Róbert vezérigazgató-helyettes. Az új kkv-hitelállomány több mint a duplájára nőtt, sikeres volt a májusi Demján Sándor Program. A nagyvállalatoknál nagy ingadozás lehet a piacon, kereskedelmi ingatlanhitel-állomány viszont a töredékére csökkent. A Demján Sándor Programból az Erste a saját piaci részesedése kétszeresét tudta elhozni – tette hozzá Cselovszki. 

A vállalati hitelezés fő akadálya nem a kamatszint – mondják az Erste szakértői. A GDP növekedése az idén alacsony maradhat, ezt már a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is elismerte, a bizonytalanság a vállalati szektorban emiatt még megvan, de jöhet majd fordulat. A beruházások értéke nagy mértékben csökken, már tavaly az első negyedévben 17 százalékos visszaesés volt, és ehhez képest az idén további 12 százalékot csökkent a volumen. 

A munkavállalói részvényprogram négy éve tart, az Erste AG részvényeinek 1,8 százaléka van már a munkavállalók tulajdonában. 

Sokba kerülnek a fölösleges ATM-ek

Az utóbbi négy évben a készpénzfelvételek száma 11 százalékkal csökkent, az MNB előírásai miatt viszont a bankszektor ez idő alatt 10 százalékkal emelte az ATM-ek számát, és még további 1000 ATM-et kell telepíteni a kormányzati előírások miatt. Emiatt Magyarországon 6200-ra emelkedhet az ATM-ek száma.

Ezek fenntartása gépenként naponta 10 ezer forintba kerül a bankok számára, és ebben nincsenek benne a tranzakciós költségek és adók. Ennek a rendszernek a fenntartása a bankszektor számára 20 milliárd forintba kerül évente – magyarázta Harmati László. 

Az Ersténél egy átlagos ATM-nél évente 17 ezer tranzakciót végeznek el, de nagy a szórás. A legforgalmasabb automatáknál 50 ezernél több tranzakciót hajtanak végre, eközben vannak olyan ATM-ek, amelyeknél évente 1000-nél is kevesebb a készpénzfelvétel, gyakorlatilag egy év alatt sem fogyna ki belőlük a pénz, ha teljesen feltöltik őket – magyarázta Harmati László. A pénz viszont, ami az ATM-ben van, senkinek sem hoz nyereséget, csak áll a gépben, és nem kamatozik. 

A bankokra a nyugdíjasoknak kiosztandó élelmiszerutalványok feldolgozása is jelentős terhet ró – hangzott el a sajtótájékoztatón. Ezeket be kell szkennelni, le kell ellenőrizni ezeket, hogy megfelelőek-e, és úgy kell eljuttatni az államkincstárhoz, nagyon sok adminisztrációs kiadással jár ez a feladat. 

Otthon Start: mindenki ezt akarja 

Az egész ország a szeptembertől felvehető Otthon Start hitelre gyúr, amelynek feltételei egyre lazábbak. Magyarországon a GDP-hez mérten van tere a lakáshitelek bővülésének, kérdés viszont, mi lesz a kínálati piaccal, az ugyanis az olcsó hitel miatti keresletet nem biztos, hogy tudja majd követni. A program beharangozása miatt júliusban már lassult a hitelfelvétel, augusztusban, szeptemberben pedig visszaesést várnak a piaci alapú lakáshiteleknél, a hitelfelvevők ugyanis az új kölcsönre várnak. 

Mindenki az új támogatott hitelre vár
Mindenki az új támogatott hitelre vár
Fotó: Deposiphotos

Jövőre a lakáshitelek legalább 60 százalékát a támogatott konstrukciók fogják adni a felújítási célú programmal együtt. Ez nagy lendületet adhat a piacnak. Harmati László 2 ezer milliárd forint fölötti új lakáshitel-kihelyezésre számít 2026-ban. 

Az ügyfelek döntő többsége meg fogja kapni 10 százalék önerővel a lakáshitelt, és a jövedelem-vizsgálatnál figyelembe fogják venni a bankok a közszférában dolgozók évi egymillió forintos juttatását. Az Ersténél tegnap indult el az előregisztráció az Otthon Startra, de konkrét hiteligény-befogadások csak szeptember 1-től lesznek, időpontot viszont már lehet foglalni a bankfiókokba. 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG