Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszter a Bundestagban elmondta: Spanyolország nagyot lépett előre az államháztartási reformban, de a bankrendszer problémái eltorlaszolhatják az utat. A pénzügyi piacok kételkednek abban, hogy a madridi vezetés tudja-e kezelni a bankrendszer bajait, ami tarthatatlan állapot, mert a bizalomhiány "súlyos fertőzéshez vezethet" az egész eurózónában. Hozzátette, hogy a társállamoknak ezért feltétlenül Spanyolország segítségére kell sietni.
Schäuble kiemelte: az euróövezet közössége nem finanszíroz közvetlenül spanyol bankokat, a 100 milliárdos hitelt a madridi kormánynak fizetik ki, és a törlesztésért a spanyol állam felel.
A Bundestag a rendkívüli ülésen arról dönt, hogy Németország részt vehet-e a programban, amelyet a tervek szerint az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács (Eurócsoport) pénteki ülésén véglegesítenek. A tartományokat képviselő felsőház (Bundesrat) már megadta a felhatalmazást, és a kormányzati előterjesztésről folytatott vita után várhatóan a Bundestag is megszavazza majd Németország részvételét.
A támogatást kezdetben az ideiglenes euróövezeti válságkezelő rendszer (EFSF) keretében nyújtják Spanyolországnak, az állandó válságkezelő mechanizmus (ESM) beindulása után pedig az új rendszerben folytatják a programot. A 100 milliárd euró a kötvénykibocsátás révén összeálló hitelkeret felső határa. Szakértők szerint nem várható, hogy Madrid a teljes összeget lehívja. Németország a kötvények 29 százalékára vállal garanciát, ez a legnagyobb részarány tagállamok között.
Az euróövezet valamennyi tagországának érdeke a spanyol bankrendszer stabilitásának helyreállítása, mert pusztító hatású láncreakció indulhat el, ha megrendül a piaci bizalom Spanyolország fizetőképességében - fejtette ki Wolfgang Schäuble a Bundestag rendkívüli ülésén, amelyen a 100 milliárd eurós spanyol bankmentő programban való német részvételről döntenek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
40 perce
-
Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
körülbelül 1 órája
-
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
2 órája
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
2 órája
-
Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
2 órája
-
Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
3 órája
-
Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
3 órája
Mfor.hu Top24
- Vége az Orbán-rezsimnek: valódi gazdasági csoda jön, vagy ez csak korrekció?
- Váratlan fordulat: Zuckerbergtől remélhetnek sokat a Polymarket kizárt szerelmesei?
- Trump: legyőztük Iránt
- Fordulat jöhet akku-ügyben? Egy új főhatóság felállítását jelentette be Gajdos László
- Kiakadt Áder János Magyar Péter szavai miatt
- Cristiano Ronaldo jött ki győztesen a legendák párharcából, hengereltek a spanyolok
- Vitézy Dávid a Millenáris milliárdos vagyonáért is aggódik
Pénzügyi szektor
Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor
Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor
Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor
Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor
Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi szektor
Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor
ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor
Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor
Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor
Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Kiderült az is, kik vehetik igénybe.
körülbelül 1 órája
Vállalat
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
8,3 százalékos tulajdonrészük van a Bayernben.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Az oroszok rácuppantak az elektromos kínai autókra, mert így próbálják elkerülni az ukrán támadások miatti üzemanyagválságot
15:02
-
A németek is csúcssebességre kapcsoltak dróngyártásban
14:00
-
Több millió forintos támogatást kaphatnak a Mol-tól azok a vállalkozók, akik nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítenek
13:02
-
Háziasszonyok lettek a tőzsde sztárjai, veszik a részvényeket, mint a cukrot
12:36
-
A szabadságot a munkáltató adja ki, ugyanakkor köteles meghallgatni a munkavállaló kérését
12:05
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48
-
Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02




