2p
Akik kedvezményes árfolyamon végtörlesztették hitelüket, azoknak nem jár automatikusan az elszámolás. Egy tízezres és egy jól kitöltött formanyomtatvány viszont segíthet.

Végtörlesztettél? 10 ezer forint és egy formanyomtatvány kell az elszámoláshoz

Azon fogyasztóknak, akiknek a deviza, illetve deviza alapú jelzáloghitel- vagy lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződése a rögzített árfolyamú kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg, maguknak kell kérniük az elszámolást. Ők egy formanyomtatványon (amely itt érhető el) 2015. március 31-ig, 10 ezer forint díj ellenében igényelhetik pénzügyi intézményüktől az elszámolást. Ez esetben az elszámolási értesítőt 2015. november 30-ig kell kézhez kapniuk.

A jegybank közleménye emlékeztet: a végtörlesztés lehetőségével közel 170 ezer szerződés esetében éltek.

Nem valószínű, hogy pénz jár vissza a végtörlesztőknek

Fontos megjegyezni, hogy a kedvezményes végtörlesztés, az áthidaló kölcsön, illetve egyéb piaci kedvezmény esetében a pénzügyi intézmény jogszabály alapján jogosult levonni az elszámolás összegéből azokat a tételeket, melyet korábban kedvezményként biztosított.

A rögzített végtörlesztési árfolyam által nyújtott kedvezmény az érintett fogyasztók többségénél várhatóan meghaladja majd a tisztességtelenül elvont költség és árfolyamrés mértékét, így az elszámolás eredményeként esetükben nem keletkezik kifizethető összeg.

Ha ugyanakkor egy fogyasztónak a kedvezmények levonását követően mégis visszajár további összeg, akkor nem csak azt, de az általa befizetett 10 ezer forintos díjat is visszatéríti a pénzügyi intézmény. Nem kell megfizetnie e díjat a fogyasztónak akkor, ha igazolja, hogy a végtörlesztés érdekében forint alapú hitelkiváltó kölcsönszerződést kötött.

Aki csak simán kifizette a hitelét, annak nem kell külön kérnie az elszámolást

Egyes téves ügyvédi sajtónyilatkozatokkal ellentétben, azon már visszafizetett fogyasztói kölcsönök esetében, ahol a szerződés egyéb módon – tehát nem a kedvezményes végtörlesztéssel – szűnt meg, az elszámolás a törvény erejénél fogva automatikusan, az elszámolás általános szabályai szerint történik, az erről szóló értesítő leveleket pedig a pénzügyi intézmények külön kérés nélkül küldik meg (volt) ügyfeleik részére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG