1p
A vártnál kevesebb devizaalapú jelzáloghiteles lépett be eddig az árfolyam-rögzítési programba, de a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete élénkülő érdeklődésre számít - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője.

Az érintettek negyede sem lépett

A programba való belépésre csaknem 450 ezer ügyfél jogosult. Az október végi adatok szerint 79 ezren fizetik fix árfolyamon a törlesztőrészletüket, de ennél többen jelentkeztek, szerződést már 93 ezren kötöttek - mondta Binder István az M1 Ma reggel című műsorában. A PSZÁF arra számít, hogy az év végén indult egy újabb hullám, mert sokan az utolsó hetekre hagyták az ügyintézést - közölte a szóvivő, hozzátéve az is, hogy "nagy valószínűséggel" március végéig meghosszabbítják az árfolyamrögzítésbe belépés határidejét.

Figyelem!
Változások a támogatott lakáshiteleknél: nagyvonalúbb lett az állam, visszamenőleg. Részletek >>>

Binder István szerint a várakozásokat alulmúló érdeklődés egyik oka valószínűleg az, hogy sok érintett nem ismeri a részleteket. Másrészt a forint nyugvóponton volt az elmúlt időszakban, és ez sokakat megnyugtathatott - tette hozzá.

Átlagosan félmillióval kevesebbet kell visszafizetni

Az árfolyamgát-konstrukció bonyolult ugyan, de a jelentkezés és a szerződéskötés nem, a felügyelethez az árfolyamgáttal kapcsolatban jóval kevesebb panasz érkezett, mint a végtörlesztés miatt - hangsúlyozta a szóvivő.

Binder István felhívta a figyelmet arra is: az árfolyamgátba való belépéssel átlagosan félmillió forint kamattal kevesebbet kell visszafizetni.


A szóvivő szerint sokan attól tartanak, hogy a gyűjtőszámlájukon felhalmozódó összeget a konstrukció lejártával nem tudják majd kifizetni. Binder István úgy fogalmazott: nem vállalhatatlan a teher az ügyfelek számára, a jogszabály szerint maximum 15 százalékkal nőhet meg a törlesztőrészlet a rögzítetthez képest.

Az árfolyamrögzítés időszaka alatt a jelenlegi árfolyamszinteken számítotthoz képest a törlesztőrészlet svájci frank esetén 30%-kal, japán jen esetén 20%-kal, euró alapú hitelek esetén pedig közel 10%-kal lesz alacsonyabb.

Belépjünk?

Orbán Viktor az árfolyamgáthoz való csatlakozást propagálta, mondván, hogy a forint árfolyama „bizonytalan” lesz a következő években. Ha már Orbán is azt mondta... 13 érv a forintgyengülés mellett és 6 ellene >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG