1p
A pénzügyi rendszer stabil és biztonságos, de nem tölti be teljes mértékben funkcióit, a kereskedelmi bankok, a befektetési szolgáltatók és a biztosító társaságok egyaránt "takaréklángon" működnek - mondta Szász Károly, a PSZÁF elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A magyar bankrendszer tőke- és likviditási helyzete, kockázatfelfogó képessége az áldozatvállalás ellenére stabil és el tudja látni feladatát - hangsúlyozta a PSZÁF  elnöke. A növekedés lassulásával azonban a közvetítőrendszer üzleti aktivitása is csökkent. A pénzintézetek könyveiben még mindig jelentős kockázatok vannak, a központi kérdés ezeknek a minősítése, értékvesztéssel való fedezettsége. A felügyelet arra törekszik, hogy a könyvek megfelelően tükrözzék az intézmények valós kockázatait - fűzte hozzá.

Az elnök szerint a pénzügyi közvetítőrendszer két részre szakadt, vannak olyan intézmények, amelyek veszteségesen működnek, aktivitásuk visszafogott, míg másoknál már mutatkoznak a növekedés jelei, s jövedelmezően gazdálkodnak. Ahol repedések mutatkoztak, jelentős tőkejuttatást adtak a külföldi tulajdonosok. Csak az elmúlt másfél évben több mint 450 milliárd forintnyi tőke érkezett a rendszerbe, e nélkül problémák lettek volna - mondta.

Szerinte annak, hogy a pénzintézetek jövedelemtermelő képessége alacsony, az a veszélye, hogy ezen az ágon lassan vagy egyáltalán nem képződik meg az a tőkenövekmény, amely a rendszer működőképességének és kockázatvállaló képességének fenntartása érdekében szükséges. A külföldi tulajdonosok azonban Szász Károly szerint minden számukra negatív jelenség ellenére elkötelezettek abban, hogy fenntartják és működtetik magyarországi intézményeiket

 



Arra a kérdésre, nem érzi-e a bizalom hiányának, hogy a kormány létrehozott egy pénzügyi ombudsmani posztot, azt válaszolta: váratlanul érte, és - bár ezt nem az ő tiszte megítélni - úgy látja, hogy a felügyelet alapvetően jól végzi pénzügyi fogyasztóvédelmi hatósági munkáját. "Elfogadom azonban, ha az állam különösen fontosnak érzi a pénzügyi fogyasztóvédelmi feladatokat, s egy ombudsmani intézmény felállításában látja ennek erősítését. Minden támogatást megadunk, hogy a pénzügyi ombudsman jól lássa el feladatait" - mondta.

A PSZÁF elnöke emlékeztetett: az európai fogyasztóvédelem hatékonyabbá tétele érdekében - a számos országban működő pénzügyi ombudsman mintájára - októberben azt javasolta, hogy uniós szinten is hozzanak létre egy ilyen intézményt. A kormány joga és szándéka, hogy erősítse az állami szerepvállalást a pénzügyi közvetítőrendszerben, "én ezt maximálisan tiszteletben tartom és üdvözlöm" - reagált arra, hogy a kabinet a közelmúltban pénzügyi kormánybiztost nevezett ki a hazai és a szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes kormányzati tevékenységek ellátására, a kormányzati stratégia kialakítására.

A felügyeletnek ez nem feladata - mondta Szász Károly -, ennek ellenére több olyan stratégiai koncepcionális anyagot készít saját munkájából adódóan - például a szövetkezeti hitelintézeti struktúra fejlesztéséről, a követeléskezelők vagy a pénzügyi közvetítők egységes szabályozásáról -, amit átad a kormány illetékeseinek. Ezeknek számos eleme megvalósult már, vagy e felé halad - tette hozzá. A PSZÁF elnöke beszélt arról is, hogy szakmai szinten folyamatos az együttműködésük a Nemzetközi Valutaalappal, és a felügyelet is tárgya a IV-es cikkely szerinti felülvizsgálati folyamatnak, amire 2013 januárjában kerül sor. Hangsúlyozta: jelentős szakmai segítséget kap a felügyelet a valutaalaptól nemzetközi szabályozási kérdésekben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG