1p
A TakarékPont hálózat mérlegfőösszege a 2008-as alapításkor 355 milliárd forint volt, amely a takarékszövetkezeti integráció teljes mérlegfőösszegének 26 százalékát tette ki, a tavalyi előzetes adatok szerint mára elérte az 576 milliárd forintot.

A takarékszövetkezetek központi bankja, a TakarékBank égisze alatt 2008 májusában bevezették a TakarékPont modellt, kezdetben 15 takarékszövetkezet együttműködésével. A hálózat a takarékszövetkezetek és a TakarékBank kooperációjának olyan megújult, minden eddiginél szorosabb formája, amelynek résztvevői egységes, a lakosságnak és a kis- közepes vállalkozásoknak (kkv-nak) szánt termékeket és szolgáltatásokat kínálnak azonos márkanév, valamint logó alatt.

"Így a TakarékPont a vidék hitelintézeti hálózatává vált, amely megbízható, naprakész megoldást kínál ügyfelei és a hozzá forduló érdeklődők részére egyaránt, legyen szó magánszemélyek pénzügyeiről vagy kkv-k finanszírozásáról" - mondta Brezina Szabolcs, a TakarékBank Zrt. ügyvezető igazgatója. A növekedés nemcsak annak köszönhető, hogy az öt év alatt nőtt a TakarékPont tagszövetkezeteinek száma, hanem annak is, hogy a TakarékPont-tag hitelintézetek együttes növekedési üteme erőteljesebb, mint az integrációé - tette hozzá.

A TakarékPont-tag takarékszövetkezetek betétállománya 276 milliárd forint, nettó hitelállománya 165 milliárd forint volt a 2008-as induláskor, az előzetes számok tükrében 2012-ben a betétek összege 483 milliárd forint volt, a nettó hitelállomány 242 milliárd forintot tett ki.

Korábban a takarékszövetkezeti szektor gyenge pontja volt, hogy a takarékszövetkezetek közötti együttműködés nem volt elég szoros, és nem rendelkeztek egységes, a konkurenciától jól megkülönböztethető arculattal. Az új szerveződés előnyei hamar megmutatkoztak, és ma már országszerte 24 hitelintézet 455 fiókja tartozik az integrációhoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG