5p

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).

Mint írták szeptember 30-ig a 4626 milliárd forintos idei éves nettó kibocsátási terv 115 százaléka, 5309 milliárd forint megvalósult, a nettó finanszírozási igény felett bevont 683 milliárd forintos összeg már az év hátralevő részében esedékes lejáratok finanszírozását szolgálja.

Az első három negyedévi 16 487 milliárd forintnyi bruttó kibocsátással az éves terv 84,4 százaléka teljesült. Ezen belül a devizafinanszírozási terv 99,2 százalékban valósult meg, míg a forint intézményi piacon 79,7 százalékos a teljesülés mértéke.

A lakossági állampapírpiacon az éves bruttó terv 86,0 százaléka teljesült.

A teljes intézményi forintpiacon a bruttó kibocsátás 8998 milliárdot, a nettó kibocsátás 2750 milliárd forintot tett ki, ami 300 milliárd forinttal meghaladja a teljes évre tervezett összeget. Az intézményi forintkötvények piacán az éves bruttó kibocsátás 76,7 százaléka teljesült, a rövid futamidejű diszkontkincstárjegyek (DKJ) esetén ez a mutató 83,7 százalékon állt szeptember végén.

Kilenc hónap mérlege
Kilenc hónap mérlege
Fotó: ÁKK

Az ÁKK tájékoztatása szerint az intézményi forint kötvényaukciókat erős kereslet jellemezte, a fedezettség 1,89-szeres volt. Január és szeptember között teljesült aukciókon a felajánlott 1622 milliárd forint mennyiségre 4815 milliárd forint ajánlat érkezett, ebből az ÁKK 2554 milliárd forintot fogadott el. Az adósságkezelő a kötvény-csereaukciókon 655 milliárd forintnyi rövidebb futamidejű papírt cserélt hosszabb futamidejűre – írták.

A lakossági állampapír-piacra kitérve közölték, hogy a háztartások bizalma továbbra is töretlen. A lakossági állampapírok és a lakosság kezében lévő intézményi állampapírok állománya szeptember végén 13 136 milliárd forint volt, ami 244 milliárd forinttal (egy szeptember 30-án lejáró BMÁP állománnyal korrigált érték alapján 686 milliárd) haladta meg a 2024 végi értéket. A lakossági állampapírok piaca jelentősen átalakult 2025-ben, aminek elsődleges oka a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) fokozatos átárazódása volt. A infláció érdemi csökkenésével a befektetők érdeklődése a fix kamatozású papírok és a piaci hozamokhoz kapcsolt változó kamatozású papírok felé fordult – hangsúlyozták.

Mint írták, az ÁKK október 1-jei hatállyal megújította a FixMÁP, a MÁP Plusz, a BMÁP és a PMÁP lakossági termékeit. Az új portfólió kidolgozásánál a futamidő-hosszabbítás, valamint a kiszámítható, fix kamatozás előtérbe helyezése játszott szerepet, amelyek támogatják az egészségesebb adósságszerkezet kialakítását . A részletek ismertetve közölték: az 5 éves futamidejű FixMÁP kamata 0,5 százalékponttal emelkedett, így évi 7,0 százalékos fix kamattal nem csak a fix kamatozású, de összességében a teljes lakossági portfólión belül is a legmagasabb induló hozamot kínálja. A MÁP Plusz minden kamatperiódusban 0,75 százalékponttal magasabb kamattal érhető el. Új 5 éves sorozata a sávos, fix kamatozásnak köszönhetően 6,5 százalékos kamattal indul, amely fokozatosan 7,5 százalékra emelkedik a futamidő végére. A BMÁP 6 éves futamidővel és 6,85 százalékos induló éves kamattal áll rendelkezésre. A PMÁP megőrzi 10 éves futamidejét és továbbra is infláció feletti kamatot kínál.

A közlemény szerint a nemzetközi devizakötvények és devizahitelek piacán az 1685 milliárd forintos éves nettó kibocsátási terv 165,1 százaléka teljesült szeptember 30-ig. A 2781 milliárd forintos nettó kibocsátás nagyobb része, 2608 milliárd forint hosszú lejáratú nemzetközi devizakötvények aukciójából valósult meg, míg a devizahitelek 177 milliárd forinttal járultak hozzá az összeghez. A bruttó kibocsátás szeptember végéig 3057 milliárd forintot tett ki, amely 26 milliárd forinttal marad el az éves tervtől. Megjegyezték, hogy idei három devizakötvény-aukció többszörös túljegyzés mellett valósult meg.

A januári 2,5 milliárd euró eurókötvény-kibocsátást, amelyből 1 milliárd euró zöldkötvény volt, júniusban egy 4 milliárd dolláros, 5, 10 és 30 éves futamidejű dollárkötvény-sorozat követett. Júliusban az ÁKK 595 millió eurónak megfelelő értékű, kínai renminbiben denominált pandakötvényt bocsátott ki, ami az ÁKK eddigi legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátása a kínai belföldi (onshore) piacon. Hangsúlyozták: a nemzetközi forrásbevonások hozzájárultak a likviditási tartalékok bővítéséhez, ezáltal növelve a költségvetés és a finanszírozás stabilitását a jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben. Ősszel egy kisebb összegű japán jen és kínai renminbi kötvénylejárat mellett egy 1 milliárd eurós devizakötvény is lejár, így az év végére ismét a 30 százalékos benchmark közelében alakulhat a devizarészarány részesedése a teljes adósságon belül a jelenlegi 30,7 százalékról. A három devizában megvalósult kibocsátás erősíti az ÁKK diverzifikációs törekvéseit, ugyanakkor a deviza swapügyleteknek köszönhetően a magyar devizaadósság 99 százaléka továbbra is euróban áll fenn – jegyezték meg.

A szeptember 30-án fennálló teljes adósság 21,4 százaléka lakossági tulajdonban levő állomány, amibe lakossági állampapírokon kívül forint intézményi papírok is beletartoznak. A fix kamatozású instrumentumok aránya 72,6 százalék, míg a zöldkötvények 4,7 százalékot részesedéssel bírnak. A teljes adósság lejáratig hátralevő átlagos futamideje 5,5 év, míg az átlagos átárazódási idő 4,8 év. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG