1p
Fontos lépést tettek az uniós vezetők a bankunió felé az egységes bankfelügyeleti rendszer megteremtéséről elért megállapodással, de még messze a folyamat vége, a reformok bármikor elakadhatnak.

Még nincs megmentve a világ

A Fitch Ratings szakelemzőinek péntek esti értékelése szerint pozitív fejlemény, hogy az EU-vezetők tartották magukat az egységes bankfelügyeleti rendszerről szóló megállapodás elérésének 2012 végére kitűzött határidejéhez. A nemzetközi hitelminősítő szakértői szerint ugyanakkor valószínűtlen, hogy a teljesen kifejlett egységes bankfelügyeleti mechanizmus 2014 vége előtt létrejön.

A Fitch Ratings szerint mindemellett hosszasan elhúzódó folyamat lesz a bankunióról szóló kezdeményezés egyik fő célkitűzésének, vagyis a szuverén és a banki kockázat elválasztásának megvalósulása is.

Az Európai Központi Bank keretein belül létrehozandó bankfelügyelet működésének jogi kereteit jövő februárig véglegesítik az Európai Parlamenttel folytatott egyeztetések után, így az EKB-nak egy éve lesz arra, hogy felkészüljön az új feladatra. Részletek >>

Szász Károly, a PSZÁF elnöke a Közgazdász Vándorgyűlésen tartott előadásában korábban úgy fogalmazott: a jelenlegi rendszer problémája, hogy alapvető összefüggés van a bankrendszer állapota és az államháztartás helyzete között, ami nem jó, ezt a kapcsolatot meg kell szakítani, el kell választani a pénzügyi szektort és az államháztartást – így a mentőcsomagra, segítségre szoruló bankok a nemzeti felügyeletek, az egyes országok adófizetői helyett közvetlenül a központi felügyelettől kaphatnának forrásokat. Részletek >>

A piaci feszültségek enyhülése, amely jórészt az eurójegybank (EKB) által bejelentett másodpiaci kötvényvásárlási tervek eredménye, lehetőséget teremtett az euróövezeti reformokra. Ezek végrehajtásának késedelme növelné annak kockázatát, hogy a teljes mértékben működőképes gazdasági-pénzügyi unió megteremtéséhez szükséges szerkezeti reformok végleg elmaradnak, és ez a kockázat 2013-ban is fennmarad - áll a Fitch Rating péntek esti londoni elemzésében.

A nagy kérdés: melyik bankokra vonatkozik?

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai azt emelték ki pénteki helyzetértékelésükben, hogy bár számításaik szerint a tervezett valutauniós bankfelügyelet hatásköre az euróövezeti bankrendszer összesített mérlegfőösszegének mintegy 90 százalékára terjedne ki, ez valójában hozzávetőleg csak 180 bankot érintene a térség hatezer pénzintézete közül.

A Capital Economics londoni elemzői szerint ez a megoldás - vagyis az, hogy az egységes felügyeleti mechanizmus csak a 30 milliárd euró feletti mérlegfőösszegű bankokra terjedjen ki, illetve azokra, amelyeknek egyéni mérlegfőösszege meghaladja az adott ország hazai össztermékének (GDP) 20 százalékát - "Németország győzelme", ugyanis így a helyi német takarékbankok egy kivételével a német állami felügyelet hatáskörében maradnak, a francia bankoknak viszont csaknem a fele a tervezett euróövezeti ellenőrző rendszer illetékességi körébe kerül.

E megoldás mögött az a remény állhat, hogy ha egy kis bank kerül bajba, azt különösebb nehézség nélkül az érintett ország kormánya is ki tudja segíteni, vagy pedig egyszerűen hagyják az adott pénzintézetet csődbe menni. Az euróövezeti periféria bármelyik gazdasága számára azonban még egy kis helyi bank csődje is akár "az utolsó cseppnek bizonyulhat a pohárban" a Capital Economics londoni közgazdászai szerint.

Az egységes bankfelügyelet még nem minden

A ház elemzői szerint mindemellett "csekély, vagy semmiféle" haladás nem történt a bankunió további  elemeinek, a bankcsődök megakadályozását célzó EU-mentőalapnak és az uniós szintű betétgarancia-rendszernek a létrehozása felé. (A bankunió megvalósítása 4 részfeladaton keresztül történhet meg: a központi európai bankfelügyelet létrehozása, a központi európai betétbiztosítás létrehozása, a központi európai banki rezolúciós alap létrehozása és a közös szabálykönyv felállítása szükséges a bankunióhoz.)

Mindemellett a Capital Economics elemzői is arra a következtetésre jutottak, hogy a bankrendszerek és az euróövezeti szuverén adósok között kialakult "ördögi kockázati kör" megtörése nagyon hosszú folyamat lesz. Addig is azonban az euróövezeti bankszektorokban esetleg ismét fellángoló problémák kilátása marad a valutaunió puszta fennmaradását fenyegető kulcsjelentőségű kockázatok egyike - fogalmaztak a cég londoni szakértői.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG