2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Három év után újra megvizsgálta a MasterCard, hogy mennyire felkészültek az üzletek arra, ha valaki nagy címlettel vagy bankkártyával akar fizetni. Az eredmény még mindig nem túl fényes, de javuló tendenciát mutatnak a boltok.

A MasterCard 2013 augusztusában újra megvizsgálta, hogy a budapesti üzletek milyen arányban tudják váltani a húszezer forintos címletet. Amint a kutatásból  kiderült, ma felkészültebbek a kereskedők a nagy címletű készpénz kezelésére, mint 2010-ben, az előző kutatás idején, ám a húszezresek váltása továbbra is számottevő problémát jelent a kisboltokban. Ezzel egy időben a kártyaelfogadás aránya is nőtt a felmérésben szereplő boltok körében.

Tessék már átmenni a szomszédba felváltani!

A vizsgálat során kiderült, hogy a megkérdezett budapesti kiskereskedők több mint egy harmadánál (32%) komoly problémát jelent a nagy címletű készpénz. Az üzletek 23 százalékában a kereskedő el is áll az üzlettől, ha húszezrest kell váltania, a maradék 9 százalék pedig a szomszéd üzletbe megy vagy küldi a vásárlót apróért.

Mindez a három évvel ezelőtti állapothoz képest némi javulást mutat. 2010 nyarán ugyanis a vizsgált fővárosi üzletek 45 százalékában jelentett komoly problémát a húszezres olyannyira, hogy 36 százalékukban nem is sikerült a vásárlás: váltópénz illetve kártyaelfogadás híján a tesztelők nem vihették el a kiválasztott árut.

Egyre több helyen alkalmazható a B-terv

A próbavásárlások tanúsága szerint tehát a 2010-es szint mintegy háromnegyedére csökkent azoknak a boltoknak az aránya, ahol a próbavásárlás során a nagy címlettel nem tudtunk fizetni. A javulás két okra vezethető vissza: az egyik ok, hogy a kereskedők valóban felkészültebbek a húszezer forintos beváltására. Ennél fontosabb viszont, hogy mára a kártyaelfogadás is többeknél vált lehetségessé, így van „B-terv”, még akkor is, ha nincs elég váltópénz a kasszában.

Jelenleg a kutatásban részt vevő budapesti kisboltok 30 százalékban fogadnak el kártyát, ami 10 százalékos javulás a három évvel ezelőtti állapothoz képest – mondta el Sisa-Molnár Anikó, a MasterCard Marketing Menedzsere, aki hozzátette: a kereskedők közül egyre többen látják be, hogy a kártyával fizető ügyfelek jelentős aránya miatt ma már megéri terminált tartani az üzletben. Főként igaz ez azóta, hogy a tranzakciós illeték a készpénzhez jutást teszi költségesebbé a fogyasztóknak, így sokan eleve kártyával szeretnének fizetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG