A bank szerdai közleménye szerint az alkalmazottak magánemberként végrehajtott pénzügyi műveleteinek ellenőrzésére és felügyeletére külön osztályt alakítottak.
A kormányzótanács tagjai, a helyetteseik, más vezető személyiségek és hozzátartozóik számára már a múlt hónapban korlátozták a tőkepiaci műveletek összeghatárát.
A szigorításokat az után vezették be, hogy a bank korábbi elnöke, Philipp Hildebrand januárban lemondani kényszerült, miután kiderült, hogy a felesége 60 ezer frank profitra tett szert egy devizavásárláson annak köszönhetően, hogy két nappal később a Svájci Nemzeti Bank beavatkozott a devizapiacon. A bankelnök tagadta, hogy a felesége belső információval élt volna vissza, mindazonáltal lemondott, és a profitot a család jótékony célra átutalta.
Annak az - egyelőre meg nem nevezett - személynek, aki az ügyet kiszivárogtatta, ugyanakkor felmondtak, és rövidesen büntetőperben kell felelnie tettéért, amellyel megsértette a svájci banktitok intézményét.
A Svájci Nemzeti Bank tovább szigorította az alkalmazottai tőkepiaci műveleteit korlátozó szabályokat: minden alkalmazottjára kiterjesztette azt a szabályt, hogy 20 ezer frank fölötti valutaügyleteikre előzetes jóváhagyást kell kérniük.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Történelmi döntés, fogyókúrás „csodaszer” kapott zöld utat az Egyesült Államokban
4 órája
-
Fél év börtön jár Szlovákiában a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezéséért: mit szól ehhez a magyar kormány?
5 órája
-
Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
5 órája
-
2025 és a háborúk: ismét brutális évet zárt a világ
6 órája
-
És megcsinálta a BUX: most már jöhet a karácsonyi pihenő
6 órája
-
Londonban vették őrizetbe Greta Thunberget
7 órája
-
Egyre többször bukkan fel Trump neve, Epstein magángépén is többször utazott az amerikai elnök
7 órája
Mfor.hu Top24
- Lázár János világos üzenetet küldött a kamionosoknak
- Donald Trump megint bejelentett valami nagyot
- Új babaáruházlánccal bővül a Mészáros Csoport
- Verhetetlen a Kincsvadászok? Újabb jó hírt kapott a TV2
- A választás után is pénzüknél maradnak a NER milliárdosai
- Felszálltak a lengyel harci gépek az orosz támadás miatt
- Megszólalt a kamionos tüntetés szervezője: Háborút egyelőre nem nyertünk, de csatát igen!
Pénzügyi szektor
Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor
Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor
Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor
Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor
Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor
Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor
Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor
Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor
Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor
Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
Heti top
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
- Ennyi forintot adnak most egy euróért 2025. december 22. 08:07
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
Friss
Nemzetközi
Fél év börtön jár Szlovákiában a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezéséért: mit szól ehhez a magyar kormány?
Az Orbán-kormány nem konfrontálódott Ficoékkal.
5 órája
Részvény / Deviza / Áru
Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
Az utóbbi egy hetet nem teszi zsebre a forint.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
K&H: karbantartás miatt időszakos leállások lesznek januárban
12:35
-
Év végén megszűnik tíz tévécsatorna, köztük a magyar Comedy Central
09:03
-
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy a fuvardíjakon falusiak és kisvárosiak kárára spóroljanak
08:31
-
Kutyás karácsony a Hospice osztályon
20:02
-
Amikor a TISZA nyer, azután fellélegezhet az ország és Eger is -interjú a TISZA egri jelöltjével, dr. Bódis Péterrel
19:50
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
2025. december 23. 16:00
-
Levegőbe emelkedtek a lengyel harci gépek az orosz támadás miatt
2025. december 23. 13:30
-
Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
2025. december 23. 12:43
-
Ezt érte el a hétfői kamionos tüntetés, megszólalt a főszervező
2025. december 23. 14:15
-
Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
2025. december 23. 15:25
Ilyen még nem volt. 



