2p

A tőzsdén is megjelent a Gránit Bank.

November 25-től a Gránit Bank működési formája zártkörűen működő részvénytársaságról nyilvánosan működő részvénytársaságra változott, egyúttal a társaság rövidített cégneve GRÁNIT Bank Nyrt.-re módosult – derült ki a szerkesztőségünknek is megküldött közleményből.

Ezzel párhuzamosan – ugyanezen a napon – a Gránit Bank meglévő törzsrészvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére. A pénzintézet új törzsrészvényeket is kibocsát, amelyeket november 26-a és december 11-e között a lakossági befektetők akár a bank mobilalkalmazásában vagy videobanki csatornáján is jegyezhetnek.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: a Gránit Bank versenyelőnye az, hogy ötvözi a tradicionális bankok és a fintech szolgáltatók értékeit. A bank elmúlt 15 évben elért eredményei megalapozták a tőzsdére lépést, a következő 10 évre szóló üzleti stratégiát a közelmúltban fogadta el a bank közgyűlése, ezzel validálva az eddigi, sikeres működési modellt. A tőzsdére lépéssel cél az is, hogy a részvényesi értéknövekedésből minél többen részesülhessenek.

A minimum összkibocsátási összeg 7 milliárd forint, a bank igazgatósága ezen felül legfeljebb 23 milliárd forint összkibocsátási értékben túljegyzést fogadhat el. Az újonnan kibocsátott törzsrészvények jegyzésére a lakossági ügyfeleknek a Gránit Bank mobilalkalmazásában, a Gránit Bank videóbankjában, a bank két budapesti fiókjában, továbbá az MBH Befektetési Bank és az MBH Bank, mint alforgalmazó 40 kijelölt fiókjában, valamint az Equilor Befektetési Zrt.-nél személyesen vagy postán van lehetőségük.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG