3p
Szigorít a rezsicsökkentési törvényen a kormány: nem lehet napi 150 ezer alá korlátozni a lehetséges készpénzfelvételt, az ATM-nek pedig 75 ezer forintot ki kell adnia egy körben.

A bankok nem alkalmazhatnak a számlaszerződésben olyan feltételt, amely napi 150 ezer forintnál kevesebb készpénzt enged kivenni a bankjegykiadó automatából - ezt a saját, bizottsági módosító indítványát is elfogadta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, csütörtöki ülésén.

A rezsicsökkentési törvényjavaslathoz fűzött másik bizottsági módosító indítvány szerint a bankoknak lehetővé kell tennie azt is, hogy az ATM-ből az egy alkalommal felvehető összeg nagysága elérhesse 75 ezer forintot.

A javaslat indoklása

"A pénzügyi rezsicsökkentés második lépéseként biztosítani kell, hogy minden fogyasztó, aki élt vagy a későbbiekben élni fog az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével, a jogszabály által biztosított kétszeri készpénzfelvétellel hozzájuthasson jövedelméhez százötvenezer forint erejéig díjmentesen. A fentiek miatt szükség volt annak rögzítésére, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók az ügyfelekkel kötött keretszerződésben is biztosítják azt, hogy a készpénzfelvételek fizetési műveleti értékhatárának felső mértéke tranzakciónként eléri legalább a hetvenötezer forintot. Az ügyfél kifejezett írásbeli kérelmére ez alacsonyabb összegben is meghatározható. További biztosítékul szolgál a fogyasztók részére, hogy a Magyarországon elhelyezett automata bankjegykiadó gépből történő készpénzfelvétel fizetési műveleti értékhatárának felső mértéke sem lehet alkalmanként hetvenötezer forintnál alacsonyabb. Mindezen garanciális szabályok a fogyasztók érdekeinek védelmét szolgálják."

 

A bankok már garantálják a 100 ezret

"Ingyenes" készpénzfelvét

A banki szolgáltatások durván drágulnak: decemberben 55,4 százalékkal voltak magasabbak a költségek, mint egy évvel korábban. Grafikonunk >>

A Magyar Bankszövetség Elnöksége január végén közölte: felkérte a magyarországi bankokat arra, hogy minden általuk üzemeltetett, vagy érdekeltségükbe tartozó ATM készpénzfelvételi határát legalább 100 ezer forintban határozzák meg. Az ajánlást a tagok elfogadták, bár döntő részben korábban is megfeleltek ennek a feltételnek.

Van azonban egy másik fajta limit is: a bankok gyakran beállítanak készpénzfelvételi, illetve vásárlási korlátot a kártyákra. Ez bankonként és kártyánként is eltérő lehet, általában biztonsági okokból adnak meg átlagos értékeket a pénzintézetek - ha a kártya elveszik vagy ellopják, korlátozott az a pénz, amihez az illetéktelenek hozzájutnak. A bankkártyás kibocsátói limiteket az ügyfelek saját igényeiknek megfelelően általában módosíthatják azokat.

Rogán Antal fenyegette meg a bankokat

A Magyar Bankszövetség januári lépése válasz volt Rogán Antal korábbi nyilatkozatára arról, hogy rengeteg olyan berendezés van, amelyből maximum 50 ezer forintot lehet felvenni, és ez "nyilvánvaló átverési kísérlet a bankok részéről". A frakcióvezető azt mondta: ha ez így marad, megnövelik az ingyenes készpénzfelvételi lehetőségek számát, és szigorítják a bankokra vonatkozó szabályokat. Hozzátette még: "nem érdemes trükközni, mert Ludas Matyi módjára, ahogy ő Döbrögin, háromszor fogjuk leverni rajtuk".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG